Kártérítést fizetnek a kényszersterilizált transzneműeknek

Vágólapra másolva!
A világon elsőként fizetnek azoknak a transzneműeknek, akiket sterilizációra köteleztek Svédországban.
Vágólapra másolva!

A svéd egészségügyi minisztérium szombaton jelentette be, hogy fejenként 225 ezer korona (7,3 millió forint) kártérítést fizetnek azoknak, akiket 1972 és 2013 között a nemváltoztatás feltételeként sterilizációra köteleztek Svédországban.

Gabriel Wikström miniszter azt mondta:

2013-ban 150 svéd transzszexuális beadványban követelt bocsánatkérést, és összesen csaknem 5 millió korona (163 millió forint) jóvátételt az államtól.

A szexuális kisebbségek ernyőszervezete értékelte a kormány gesztusát, amely tudomásuk szerint az első a maga nemében a világon,

de ragaszkodik az eredetileg kért, méltányosnak vélt összeghez.

A svéd állam 1999-ben fejenként 175 ezer korona jóvátételt fizetett mindazoknak, akiket erőszakkal sterilizáltak 1935 és 1996 között az eugenika jegyében.