Letartóztatták a Kim Dzsongun féltestvérének meggyilkolásával gyanúsított nőket

Vágólapra másolva!
Az egyik nőt szerdán, míg a másik feltételezett gyilkost csütörtökön fogták el a Kuala Lumpur-i nemzetközi repülőtéren. Azzal gyanúsítják őket, hogy méreggel végeztek Kim Dzsongun észak-koreai diktátor féltestvérével, Kim Dzsognammal.
Vágólapra másolva!

A csütörtökön letartóztatott nőnél indonéziai útlevél volt, és Dél-Koreába akart utazni. Feltételezett társánál szerdán vietnami útlevelet találtak - írja a Reuters. Minkettőjüket azzal gyanúsítják, hogy

gyorsan ható méreggel

végeztek Kim Dzsongun féltestvérével, Kim Dzsongnammal.

A rendőrség tájékoztatása szerint a csütörtökökön letartóztatott nő egyedül volt. Indonéziai útleveléban a Siti Aishah név szerepel, és 1992-ben született az indonéziai Serangban, más adatot nem közöltek róla.

A szerdán elfogott nőről a hatóságok azt közölték, hogy az azonosításában egy biztonsági kamera felvétele, azon belül is a nő polójának felirata segített nekik. Az útlevele szerint vietnami születésű, Doan Thi Huongnak hívják, és 1988-ban született.

Dél-koreai és amerikai források szerint Kim Dzsongnamot

politikai okok miatt ölték meg,

ugyanakkor pekingi források szerint Észak-Koreának erre "nem volt oka."

A Makaóba készülő 45 éves Kim Dzsongnamot hétfő reggel mérgezte meg két nő a Kuala Lumpur-i nemzetközi repülőtéren.

Kim Dzsongnam Észak-Korea néhai kommunista diktátora, Kim Dzsongil elsőszülött fia volt. A dél-koreai Jonhap hírügynökség tudósítása szerint házasságon kívül született: anyja színésznő volt, aki Moszkvában halt meg. A férfi az elmúlt években önkéntes száműzetésben élt, idejének nagy részét Kínában és Délkelet-Ázsiában töltötte. Észak-Koreában nem volt semmilyen hivatalos tisztsége.