Trump: Hamisak az orosz dokumentumokról szóló cikkek

Donald Trump sajtótájékoztató
New York, 2017. január 11. Donald Trump megválasztott amerikai elnök e minőségében első sajtóértekezletét tartja a New York-i Trump-torony előcsarnokában 2017. január 11-én. (MTI/AP/Seth Wenig)
Vágólapra másolva!
Donald Trump hivatalba lépő amerikai elnök megválasztása óta tartott első sajtótájékoztatóján azt mondta, szerinte Oroszország áll a Demokrata Párt szervereinek feltörése mögött. Trump cáfolta, hogy évek óta együttműködik az oroszokkal, ahogy azt is, hogy az orosz kormánynak kompromittáló dokumentumai vagy felvételei lennének róla. Trump azt ígérte, vállalatbirodalmát átadja fiainak, beiktatása után visszavonja az Obamacare-t, és ő lesz minden idők legnagyobb munkahelyteremtője.
Vágólapra másolva!

Határozottan visszautasította Donald Trump megválasztott amerikai elnök azokat az általa megalapozatlannak nevezett állításokat, amelyeket a Buzzfeed hírportál által közzétett, nem megerősített hitelességű hírszerzési feljegyzésekben fogalmaztak meg, és amelyek szerint az oroszok zsarolnák. Soha nem lett volna szabad nyilvánosságra hozni ezeket a megalapozatlan állításokat - mondta Trump New York-i sajtótájékoztatóján.

"Hatalmas szégyenfoltot" hagy a hírszerzési ügynökségeken, ha valóban ők szivárogtatták ki a jelentést

- jelentette ki.

A hírszerzést vádolta

A megválasztott elnök azzal vádolta meg a hírszerzési ügynökségeket, hogy beiktatása előtt még egy utolsó támadást próbálnak ellene intézni ilyen hírek terjesztésével. "Hol élünk, a náci Németországban?" - méltatlankodott Trump. Hozzátette:

Oroszország is megmondta, hogy a politikai ellenfelek által fizetett ellenőrizetlen jelentés totális kitaláció,

teljesen nonszensz. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője azt mondta, hogy nincsenek semmiféle kompromittáló anyagaik sem Donald Trumpról, sem volt választási ellenfeléről, Hillary Clinton volt külügyminiszterről. "Ez abszolút kacsa, abszolút kitaláció, abszolút nonszensz. A Kreml nem foglalkozik kompromittáló anyagok gyűjtésével" - mondta.

A dokumentum

Több amerikai médium is közzétette kedden azt a 35 oldalas állítólagos hírszerzési jelentést, amelynek alapján az amerikai hírszerzés arról tájékoztatta a Trumpot, Obamát és a kongresszus hírszerzési bizottságainak vezetőit, hogy Oroszország Trump lejáratására, zsarolására alkalmas információk birtokában van. Az iratot elsőként közlő Buzzfeed felhívta a figyelmet, hogy az állítások hitelessége nem ellenőrzött.

A jelentést állítólag egy magát volt brit hírszerzőként azonosító ügynök állította össze, és többek között az áll benne: az orosz titkosszolgálatnak kompromittáló információ vannak Trumpról, kampánycsapata pedig kapcsolatban állt a Kremllel.

Számolnia kell a következményekkel a Buzzfeednek, amiért nyilvánosságra hozta az állítólagos hírszerzési jelentést - hangoztatta Donald Trump.

Trump nem fejtette ki bővebben, hogy eljárást indít-e a Buzzfeed ellen, vagy sem. Csupán annyit mondott: néhány médium hamis híreket közöl, néhány pedig részt vesz a sajtóértekezletén. Kitartott amellett, hogy a vádaskodás számára a náci Németországot idézi.

Előny lehet, hogy Putyin állítólag kedveli

Trump arról is beszélt, hogy véleménye szerint Oroszország állt az amerikai elnökválasztási kampány idején végrehajtott számítógépes támadások mögött. Azt mondta: a Demokrata Párt vezető testületét, az Országos Bizottságot valóban számítógépes támadások érhették, de ennek oka a gyenge számítógépes védelem volt. A Republikánus Párt számítógépes rendszerébe viszont nem tudtak behatolni a hackerek. Arról is beszélt, hogy ő például a hackertámadások nyomán tudta meg, hogy Hillary Clinton, a demokraták elnökjelöltje előre megkapta az elnökjelölti viták kérdéseit.

Hangsúlyozta: bár

előny lehet, hogy Vlagyimir Putyin állítólag kedveli őt, de még nem tudja, hogyan jön ki az orosz elnökkel.

Reményét fejezte ki, hogy sikerül megtalálnia a hangot az oroszokkal.

Trump korábban leszögezte, hogy semmi köze Oroszországhoz. Kijelentette, hogy Moszkva sosem próbált befolyást gyakorolni rá.

Donald Trump nem tudja, hogy fog kijönni Vlagyimir Putyinnal Forrás: MTI/EPA/Justin Lane

Mindenki támadja az USA-t

Az Egyesült Államok ellen "mindenki" követ el hackertámadásokat, egyebek mellett Oroszország és Kína is - állította Donald Trump.

Közölte, hogy

a hírszerzés 90 napon belül jelentést fog neki készíteni arról, milyen módon tudja az Egyesült Államok leállítani ezeket a támadásokat.

Arra az újságírói kérdésre, hogy bízik-e az amerikai hírszerző ügynökségekben, Donald Trump azt válaszolta: ezek az ügynökségek létfontosságú szerepet töltenek be.

Átadja vállalatbirodalmát

Donald Trump bejelentette, hogy két fiának adja át vállalatbirodalmát. A politikus tudatta, hogy továbbra sem hozza nyilvánosságra adóbevallását, mert még auditálás alatt áll, és hozzátette:

az ő adóbevallása egyedül az újságírókat érdekli.

Trump ezt követően közölte, hogy vállalatbirodalmát teljes egészében a két fia veszi át, akikkel a későbbiekben nem is konzultál majd üzleti ügyekről.

Ezután ügyvédnője részletesen felolvasta, hogy Donald Trump az eddigi valamennyi üzleti érdekeltségét már elhelyezte, vagy elhelyezi majd egy erre a célra létrehozott vagyonkezelőben. Az ügyvédnő leszögezte: a megválasztott elnök nem akarja, hogy bárki is azt gondolja, az elnökséget a saját hasznára akarná kamatoztatni. Hozzátette: Trump elnöksége idején a fiai irányítása alatt álló cégek nem kötnek majd külföldi üzleteket.

Felszámolja az Obamacare-t

Amint jóváhagyják az egészségügyi miniszter kinevezését, az új amerikai kormány azonnal visszavonja a Barack Obama távozó elnök nevéhez fűződő, Obamacare néven ismert egészségbiztosítási rendszert, és

helyette új törvényjavaslatot fog benyújtani

- mondta Donald Trump sajtótájékoztatóján.

Az egészségbiztosítási rendszert kiterjesztő Obamacare szerinte "a demokraták problémája", és az új kabinet "nagy szolgálatot tesz" a demokratáknak azzal, hogy nem várja meg a "katasztrofális" rendszer összeomlását, hanem helyette rögtön egy "olcsóbb és jobb" rendszert vezet be - hangoztatta Trump.

Határadót vezetne be

"Minden idők legnagyobb munkahelyteremtője leszek az Egyesült Államokban" - ígérte az újságírói kérdéseket megelőző nyilatkozatában Trump, hangsúlyozva, hogy nagyon keményen dolgozik majd ennek érdekében. A gazdaság olyan fellendítéséről beszélt, amire - mint fogalmazott - senki nem számít.

Donald Trump kilátásba helyzete, hogy

azokra az amerikai vállalatokra, amelyek külföldön terveznek beruházni, rendkívül magas adót vetnek ki.

Az amerikai vállalatok az egyes szövetségi államokon beül bárhol szabadon beruházhatnak, de külföldön csakis magas, Trump által "határadónak" nevezett adó megfizetése után tehetik meg ezt.

Donald Trump különadót vetne ki azokra a cégekre, amelyek külföldön fektetnek be Forrás: MTI/AP/Seth Wenig

Mihamarabb elkezdi építeni a falat

A megválasztott elnök kitért arra is, hogy beiktatása után azonnal megkezdi az egyeztetést az amerikai-mexikói határon építendő falról. Mint mondta: nem akar egy-másfél évig várakozni ezzel, a lehető leghamarabb megkezdik az építkezést.

Kitartott amellett, hogy a fal árát a mexikóiak fizetik majd, akár adó, akár közvetlen finanszírozás formájában.

Ugyanakkor fontosnak tartotta leszögezni azt is, hogy tiszteli a mexikói népet, és nem okolja Mexikót azért, hogy korábban szerinte hasznot húzott az Egyesült Államokból.