Több ezren tüntettek a vitatott törvény megszavazása miatt

Vágólapra másolva!
A lengyel parlament alsóháza (szejm) csütörtökön szavazta meg a legfelsőbb bíróságról szóló törvényjavaslatot, amelyet korábban az ellenzék és az Európai Unió is élesen bírált. Már csupán államfői aláírásra vár az országos igazságszolgáltatási tanácsra vonatkozó törvényjavaslat is.
Vágólapra másolva!

A legfelsőbb bíróságról szóló új törvény előirányozza, hogy

a legfelsőbb bíróságot 3 kamarára bontják, és megváltoztatja a bírák kinevezésének rendjét.

A törvény hatályba lépésével egyidejűleg nyugdíjazzák a jelenlegi bírákat - azok kivételével, akiket az igazságügyi miniszter kivon ennek hatálya alól.

A nyugdíjazott bírák utódait a szejm választaná meg.

A tervezet ezt követően a szenátus elé kerül, és az elnöknek is alá kell írnia.

A reform másik fontos elemét, az országos igazságszolgáltatási tanácsra vonatkozó törvényjavaslatot már a szejm és a szenátus is a múlt héten elfogadta. Ez a jogszabály megszüntetné a 25 fős tanácsban helyet foglaló 15 bíró eddigi kinevezési rendjét, és átalakítaná magát a testületet is.

A bírókat ezentúl nem a szakmai szervezetek, hanem az alsóház képviselői választanák meg.

A radikális PiS, amelynek többsége van a törvényhozás mindkét házában, és továbbra is a népszerűségi lista első helyen áll, elengedhetetlennek tartja a reformokat az igazságszolgáltatás korszerűsítése és a "korrupció ellen harc" érdekében.

Az ellenzék szerint a reform a radikálisoknak a társadalmi élet egésze feletti ellenőrzés kiterjesztésére tett kísérlet, és gyengíti a hatalmi ágak szétválasztását.

Ezrek gyűltek össze Varsó belvárosában, az elnöki hivatalnál, hogy az igazságügyi reform ellen tiltakozzanak. Az AP szerint a tiltakozók között ellenzéki parlamenti képviselők és neves közéleti személyiségek is voltak. Az európai uniós zászlókat lengető tömeg "szabad bíróságokat" követelt.

A tüntetők a demokratikus értékeket védelmét hansúlyozták, és a lengyel himnuszt énekelték.

Követelték, hogy Andrzej Duda államfő ne írja alá a legfelsőbb bíróságról, valamint az országos igazságszolgáltatási tanácsról és a rendes bíróságokról korábban elfogadott törvényjavaslatokat.

A 2015. évi választások eredményeként hatalomra került PiS több gyökeres reformot hajtott végre. Egyes intézkedések - így az alkotmánybíróság és a közmédia reformja - kiváltották az Európai Bizottság bírálatát. Az igazságügyi reform miatt szerdai sajtóértekezletén Frans Timmermans, az Európai Bizottság első alelnöke azt mondta: "A legutóbbi fejlemények miatt nagyon közel kerültünk a 7-es cikk szerinti eljárás megindításához".