Szükségállapotot hirdettek Kaliforniában az erdőtüzek miatt

hurrikán
Tűzoltók dolgoznak a lángok megfékezésén a kaliforniai Ventura megyében
Vágólapra másolva!
Az erős szél miatt megfékezhetetlenül tomboltak kedden is az erdő- és bozóttüzek Kaliforniában.
Vágólapra másolva!

Ventura megyében már legalább másfélszáz épület vált a hétfőn felcsapott lángok martalékává.

A tűz kedd délutánig 126 négyzetkilométernyi területet perzselt fel

Los Angelestől 140 kilométerre északnyugatra. Több mint ezer tűzoltó próbálkozik az oltással, de egyelőre kevés sikerrel.

Los Angeleshez közelebb is tűz pusztít Lakeview Terrace területén. Ott 44 négyzetkilométeren emésztettek fel mindent a lángok, míg egy harmadik, jóval kisebb tűz Santa Clarita városának közelében 4 négyzetkilométert perzselt fel.

Kalifornia kormányzója, Jerry Brown szükségállapotot hirdetett ki Ventura megyére,

a lakosságnak fel kel készülnie evakuálásra. A megyének 850 ezer lakosa van.