Nicolás Maduro kizárja az elnökválasztásból az erős ellenzékieket

Municipal elections in Venezuela 2017 Venezuela PRESS CONFERENCE Nicolas Maduro LOCAL ELECTIONS Municipal elections december Caracas POLLING STATION regional elections President of Venezuela
Nicolás Maduro
Vágólapra másolva!
Kizárják a legfontosabb venezuelai ellenzéki erőket a jövő évi elnökválasztásról a dél-amerikai ország államfőjének vasárnapi bejelentése szerint.
Vágólapra másolva!

Nicolás Maduro azzal indokolta a döntést, hogy a Demokratikus Egység Kerekasztal (MUD) pártszövetség bojkottálta a vasárnapi helyhatósági voksolást, amelyen 335 település polgármesterét választották meg. A Maduro vezette Venezuelai Egyesült Szocialista Párt (PSUV) győzelme ezzel szinte borítékolható volt a vasárnapi szavazáson. Néhány kisebb ellenzéki párt ugyan igyekezett elejét venni a PSUV földcsuszamlásszerű győzelmének, de a részvétel olyan alacsony volt, hogy számos szavazóhelyiség üresen állt.

Nicolás Maduro Forrás: AFP/2017 Anadolu Agency/Carlos Becerra

"Minden egyes párt, amely ma távol maradt és bojkottra szólított fel, nem vehet részt a 2018-as elnökválasztáson" - hangoztatta sajtókonferenciáján Maduro a nemzetközi közösség által el nem ismert, szinte kizárólag az elnök híveiből álló, alkotmányozó nemzetgyűlés egyik szabályozására hivatkozva.
Maduro egyben bejelentette indulását a jövő évi államfőválasztáson. Azt is megígérte, hogy két éven belül népszavazást tartanak a dél-amerikai ország új alkotmányáról - írta internetes felületén a Correo del Orinioco című lap.

Az alkotmányozó gyűlés elvileg minden hatalmi intézmény felett áll, beleértve az elnököt is, s feladata az lenne, hogy új alkotmányt dolgozzon ki a néhai Hugo Chávez hivatali idején, 1999-ben elfogadott alkotmány helyett.

A latin-amerikai ország történetének legsúlyosabb politikai, gazdasági és társadalmi válságát éli. Áprilistól hónapokon át folyamatosak voltak az utcai tüntetések, és a hatóságokkal vívott összetűzésekben legalább 125-en vesztették életüket.