Egész hétre bezártak a delhi iskolák a szmog miatt

légszennyezettség
Sűrű szmogban jógázik egy asszony Újdelhiben. A légszennyezettség egyik újabb és súlyos hatását derítették fel
Vágólapra másolva!
Indiában továbbra is is nagyon erős szmog van, helyenként a hivatalos légszennyezettségi index legmagasabb fokát, az 500-at is meghaladja az egészségre káros szennyezőanyagok aránya.
Vágólapra másolva!

Mivel a szmog egyre rosszabb, vasárnapig mindenképp szünetelni fog a tanítás az iskolákban - közölte Manis Sziszodja, oktatási ügyekben illetékes tisztségviselő. Az iskolák zárva tartását már kedden elrendelték, de az csak a szerdai napra vonatkozott.

Delhi levegője hagyományosan rossz,

ezért a fővárosi közigazgatási terület vezetése az utóbbi években több intézkedést hozott a légszennyezettség enyhítésére. Egyebek mellett korlátozták a gépkocsik használatát, és díjfizetési kötelezettséget vezettek be a városon áthajtó teherautósokkal szemben, de ezek a lépések kevés eredményt hoztak. Narendra Modi indiai kormányfő is felszólította Delhi és a környező észak-indiai államok vezetőit, hogy azonnal találjanak valamilyen megoldást a veszélyes méreteket öltő légszennyezettség problémájára, vessenek be akár

helikoptereket is, amelyekből vizet fecskendeznének a városra.

Sokat segítene, ha a hatóságok betiltanák a tarlóégetést, amely gyakori a főváros környéki földeken.

Sűrű szmogban jógázik egy asszony Újdelhiben Forrás: MTI/EPA/Radzsat Gupta

Tavaly novemberben is erős szmog sújtotta Delhit: akkor

20 éve nem látott méreteket öltött a légszennyezettség,

több ezren betegedtek meg és tömegesen vásárolták az emberek a védőmaszkokat.

Többen bírálják a hatóságokat amiatt, hogy késlekednek a strukturális változtatások bevezetésével, amelyek nélkül a sürgősségi intézkedések hatása csak korlátozott marad. A szmog tartós csökkentéséhez hosszú távú intézkedések kellenek, fejleszteni kellene a tömegközlekedést és be kellene tiltani a levegőt súlyosan szennyező ipari tüzelőanyagok használatát - hangsúlyozta Anumita Rojcsauduri, az Újdelhi Természetvédelmi és Tudományos Központ munkatársa.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!