Iszlamista terrortámadás lehetett a dortmundi robbantás

Borussia Dortmund futballcsapat busz robbantás meccs foci Bajnokok Ligája-mérkőzés
A Borussia Dortmund csapata az AS Monaco elleni Bajnokok Ligája negyeddöntő mérkőzésére tartott, amikor a jármű közelében pokolgépek robbantak. Természetesen a mérkőzést elhalasztották.
Vágólapra másolva!
A hatóságok vizsgálják, hogy a Borussia Dortmund csapatbusza elleni támadás hátterében van-e iszlamista szál. Egy levélre alapoznak, amelyben az áll: „Allah neve irgalmas".
Vágólapra másolva!

Mint arról beszámoltunk, néhány órával a kedd esti BL-meccs előtt három robbanás történt, amikor a német csapatbusz elindult szálláshelyéről. Az esetet a szövetségi ügyészek vizsgálják, őket hívják akkor, ha terrorizmus gyanúja áll fent – írja a Deutsche Welle.

ezért a nyomozók a lehetséges iszlamista kapcsolat után kutatnak.

A Süddeutsche Zeitung, a Norddeutscher Rundfunk és a Westdeutscher Rundfunk szerint

a levélben hivatkoznak a tavaly decemberben egy berlini karácsonyi vásáron elkövetett dzsihadista merényletre.

Úgy tudják, az is szerepel a levélben, hogy az Iszlám Állam elleni nemzetközi koalíció tagjaként a német légierő – felderítő repüléseket végző – Tornado gépei "részt vesznek muszlimok meggyilkolásában".

Információik szerint ezért sportolók és egyéb hírességek Németországban és más, az Iszlám Állam ellen "keresztes" háborút folytató országokban felkerültek az ISIS "halállistájára". Az aláírás nélküli levél szerint a fenyegetés visszavonásának feltétele a Tornado gépek kivonása a koalícióból és a németországi Ramsteinben működő amerikai légi támaszpont bezárása.

Forrás: Getty Images/2017 Getty Images/Maja Hitij


A rendőrség sajtótájékoztatón azt mondta, egyelőre nem akarnak következtetéseket levonni azzal kapcsolatban, a három robbanás valóban terrortámadás volt-e. „Azt feltételezzük, hogy

a támadás célpontja a Dortmund csapata volt"

– mondta Gregor Lange rendőrfőnök. Robbanóanyagot találtak a csapat szálláshelyének közelében is, de azt nem élesítették. A levéllel kapcsolatban részleteket nem közöltek.

A DW riportere arról számolt be,

komor hangulat ült a városra

a tegnapi események után.

Forrás: MTI/EPA/-------------------

Más német sajtóértesülés szerint kedd este az interneten megjelent egy írás, amely antifasiszta, szélsőbaloldali háttérre utal. A szöveg szerint a csapatot szállító buszt azért támadták meg, mert a "BVB politikáját jelképezi", ez a politika pedig azért helytelen, mert nem irányul kellőképpen a rasszisták, nácik és jobboldali populisták ellen.

Marc Bartra megsérült

A Deutsche Welle arra is emlékeztet, Marc Bartra eltörte a kezét, és az üvegszilánkok miatt is megsérült, a Monaco együttese elleni BL-mérkőzést pedig szerdára halasztották.

– mondta Hans-Joachim Watzke, a BVB elnöke.

"Nem tudtuk, lesz-e folytatás"

A Dortmund kapusa, Roman Bürki, aki szintén a buszon ült, egy svájci lapnak nyilatkozott. „Elindultunk a szállodába 19.15-kor, és éppen a főutcára fordultunk rá, amikor hatalmas robbanást hallottunk. A hátsó sorban ültem Marc Bartra mellett. A robbanás után mindannyian leguggoltunk, feküdtünk a padlón. Nem tudtuk, lesz-e még folytatás."

A stadiont nem fenyegette veszély, ezt a városi rendőrség is megerősítette.