Tíz palack francia bort is megiszik egy nap Kim Dzsongun

nk20151019
A Rodong Sinmun észak-koreai pártlap által közreadott képen Kim Dzsong Un első számú észak-koreai vezető, a Koreai Munkapárt első titkára és felesége, Ri Szol Dzsu (a vezető balján), valamint a Moranbong női együttes tagjai részt vesznek az állami kórusnak a párt alapításának hetvenedik évfordulója alkalmából rendezett koncertjén egy ismeretlen észak-koreai helyszínen
Vágólapra másolva!
Kim Dzsongun nagy kedvelője a francia boroknak és a svájci sajtnak – árulta el egykori szusiséfje, aki tíz éve abból él, hogy könyveket ír az észak-koreai diktátorcsaládról.
Vágólapra másolva!

Fudzsimoto Kendzsi azt állítja magáról, hogy 1982 óta ismeri az Észak-Koreában uralkodó Kim családot, mert 13 éven keresztül volt a személyes szakácsuk.

2001-ben szökött haza Japánba, és bár azt állítja, hogy halálosan megfenyegették, azóta is rendszeresen visszalátogat Phenjanba.

Kim Dzsongun szeret enni Forrás: MTI/EPA/KCNA/Yonhap

A Kimekből él

Fudzsimoto a hazatérte óta abból él, hogy könyveket ír egykori munkaadóiról, és ezekben mindenféle titkokat árul el róluk.

Legutóbb áprilisban járt Észak-Koreában, és elmesélte a dél-koreai KBS-nek, hogy egy este Kim Dzsongun hat csinos nővel jelent meg a vacsorán, és számolatlanul nyakalta a drága bordeaux-i bort, aztán azzal dicsekedett, hogy előző éjszaka tízpalacknyit ivott meg belőle.

Kim, a felesége és a Moranbong női együttes tagjai Forrás: MTI/EPA/YONHAP/RODONG SINMUN/Rodong Sinmun

Az ementáli a kedvence

Kim nem csupán a jó bort szereti, hanem a svájci sajtot is, különösen az ementálit. A UPI hírügynökség úgy tudja, hogy 2014-ben egy csapat észak-koreai tisztségviselőt elküldött egy francia főzőiskolába, hogy megtanulják, hogyan kell finom sajtot készíteni, mert feldühítette, hogy a séfjei képtelenek voltak megfelelőképpen reprodukálni az európai ízeket.

A nagy zabálások és ivások mellett Kim ráadásul erős dohányos is – idén még egy gyerektáborban is füstölgő cigarettával a kezében fényképezték le, pedig az országban éppen szigorú dohányzásellenes kampány folyik – emlékeztetett a BBC.

Meg is látszik

Biztosat nem tudni Kim egészségi állapotáról, de pletykák szerint magas a vérnyomása, köszvénye és cukorbetegsége is van – írta internetes oldalán a brit Independent.

Az apja és a kommunista diktatúrát megalapító nagyapja is elhízott és köszvényes volt, mindketten dohányoztak és szívrohamban haltak meg.