1500 év börtönt kapott saját lánya megerőszakolásáért

Nyílt levél egy anyának, aki nem védte meg a lányát a nemi erőszaktól család
Vágólapra másolva!
186 rendbeli nemi erőszakban találta bűnösnek a bíróság azt a kaliforniai férfit, aki négy éven keresztül hetente kétszer-háromszor megerőszakolta saját lányát. A bíró összesen 1503 év börtönt szabott ki rá.
Vágólapra másolva!

Egy kaliforniai férfit 1503 évnyi börtönre ítélt a bíróság saját lánya ismételt megerőszakolásáért, írja a Guardian. A most 41 éves férfi 2009 májusa és 2013 májusa között hetente kétszer-háromszor erőszakolta meg saját lányát.

A bíróság 186 rendbeli nemi erőszakban találta bűnösnek, ezen belül több tucat kiskorú vétségére elkövetett nemi erőszakban.

Nem mutatott megbánást

A most 23 éves lányt először a család egyik barátja zaklatta, de az apja ahelyett, hogy megvédte volna, „tulajdonként kezelte”, mondta Nicole Galstan ügyész.

– mondta a bíróságon a lány, aki szerint az apja soha nem mutatott megbánást a neki okozott fájdalom és szenvedés miatt.

Visszautasította a vádalkut

Az elítélt férfinak az ügyészség kétszer ajánlott vádalkut.

Először azt az ajánlatot kapta, 13 év börtönnel megúszhatja, ha beismeri, hogy bűnös. Másodjára 22 év börtönt ajánlottak neki.

Mindkét ajánlatot visszautasította, sőt a második alkalommal azt mondta, azonnal ki kellene engedni a börtönből azért az időért, amit már leült.