Nikábban kampányol a boszniai jelölt

Indira Sinanovic bosnia
Vágólapra másolva!
Egy 37 éves, kétgyerekes boszniai nő az első, aki elfátyolozott arccal szerepel a választási plakátokon. Az előítéletek leküzdése a célja.
Vágólapra másolva!

Indira Sinanovic az első nő Boszniában, aki elfátyolozott arccal, nikábban kampányol. A Szarajevótól száz kilométerre északra fekvő Zavidoviciben indul az önkormányzati választásokon, amelyeket vasárnap tartanak – számolt be az orosz Rt.com.

A célja, hogy segítsen a szegényeken és a hátrányos sorsúakon, és leküzdje a fátyolt viselő muszlim nőkkel szembeni előítéleteket.

Egyre több helyen tiltják be az egész arcot eltakaró fátylat Európában Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Boris Roessler

Sinanovic újságíró, aki emellett humanitárius munkát is végez.

Boszniában, ahol jelentős számú muszlim él, nem tiltja törvény a nikáb vagy a burka viselését, a bírósági alkalmazottak azonban nem viselhetnek fátylat, ami aggasztja Sinanovicot, akárcsak az, hogy Európában egyre több helyen tiltják be ezt a hagyományos muszlim viseletet.

Bulgáriában pénteken fogadott el erről törvényt a parlament, pár nappal korábban pedig Svájcban fogadtak el egy hasonló törvényjavaslatot.