Szaúd-Arábiát hátba döfték

Manhattan, WTC, World Trade Center, terrortámadás, New York, al-Kaida, szeptember 11.
Vágólapra másolva!
Szaúd-Arábia külügyminisztériuma elítélte azt, hogy az amerikai törvényhozás az elnök akarata ellenére megerősítette: a 2001. szeptember 11-i terrortámadások áldozatainak hozzátartozói perelhetik az arab királyságot, amely egyesek szerint felelős a merényletekért.
Vágólapra másolva!

A helyi idő szerint csütörtökön késő este kiadott külügyi közlemény szerint "mély aggodalomra ad okot" a fejlemény, és "a szuverenitás meggyengítése minden országra nézve negatív következményekkel fog járni, beleértve az Egyesült Államokat is".

Manhattan, a World Trade Center épületeinek összeomlása után Forrás: AFP

A minisztérium reméli, hogy az amerikai kongresszus kiigazítja ezt a törvényhozási aktust, hogy "elkerüljék a belőle fakadó komoly, nem kívánatos következményeket". Ezekről a következményekről a nyilatkozat nem szól, de a szaúdi–amerikai kapcsolatok előmozdítására létrehozott hivatalos bizottság elnöke szerint "a stratégiai következmények katasztrofálisak lesznek". "Szaúd-Arábiát hátba döfték" – fogalmazott.

Obama vétót emelt

Barack Obama elnök vétóval próbálta megakadályozni, hogy a 2001. szeptember 11-i terrortámadások áldozatainak hozzátartozói perelhessék a támadásokért szerintük felelős Szaúd-Arábiát, ám a kongresszus mindkét háza leszavazta elnöki vétóját. Így életbe lép a korábban már elfogadott törvény. A hozzátartozók arra hivatkozva akarnak kártérítési pert indítani a szaúdi királyság ellen, hogy a másfél évtizeddel ezelőtti terrortámadások 19 elkövetője közül 15 szaúdi állampolgár volt.

Veszélyes precedens

A hírügynökségek által megkérdezett szakértők szerint elsősorban a terrorizmus elleni közös fellépés, valamint a gazdasági kapcsolatok romolhatnak meg a törvény miatt. Szaúd-Arábia alacsonyabb szintre süllyesztheti a diplomáciai kapcsolatait, dollármilliárdokat vonhat ki az Egyesült Államok gazdaságából, és ráveheti öböl menti szövetségeseit, hogy korlátozzák területükön az amerikai katonai támaszpontok használatát. Az Egyesült Arab Emírségek a szaúdi példát követve sietett elítélni az amerikai kongresszus döntését, amelyet "veszélyes precedensnek" minősített egy állam szuverenitása szempontjából.