Tavaly 890 ezer menedékkérő érkezett Németországba

München Németország menekültek
Vágólapra másolva!
Az előzetes számításokban szereplő 1,1 millióval szemben 890 ezer menedékkérő érkezett Németországba 2015-ben - jelentette be a német szövetségi belügyminiszter pénteken Berlinben.
Vágólapra másolva!

Thomas de Maiziere tájékoztatóján elmondta: az eltérés abból adódik, hogy az eddigi kimutatás a határon belépő, menedéket kérő - hivatalosan még nem menedékkérőnek számító - emberek tartományok közötti elosztását szolgáló, EASY (Erstverteilung von Asylbegehrenden, vagyis a menedéket kérők elsődleges elosztása) nevű informatikai rendszerben nyilvántartásba vett személyek száma alapján készült, és ez az anonim - személyes adatokat nem tartalmazó - rendszer nem ad pontos képet a menekülthullám alakulásáról, a többi között azért, mert nem szűri ki a többszörös regisztrációt, és azt sem, ha a nyilvántartásba vett emberek közül valaki távozik az országból.

A 890 ezer menedékkérő közül 820 ezer ember ügyében teljes körűen elvégezték a menedékkérő-regisztrációs eljárást. További 50 ezer ember ügyében leállították az eljárást, mert továbbutaztak Németországból, vagy visszatértek hazájukba, és van 20 ezer felnőtt kísérő nélkül érkezett fiatalkorú, akik még nem tudtak benyújtani menedékjogi kérelmet - fejtette ki a miniszter.

A politika és a közigazgatás "hatalmas és páratlan erőfeszítéssel, és mindenekelőtt az önkéntesek nagyszerű támogatása révén nagyjából és egészében jól birkózott meg a kihívással", de mindenki egyetért abban, hogy "nem ismétlődhet meg a tavalyi helyzet" - emelte ki Thomas de Maiziere, hangsúlyozva, hogy ez a célja a kormány valamennyi menekültügyi intézkedésének.

Menekültek Münchenben Fotó: Vörös Szabolcs - Origo

Nemzeti és európai szinten intézkedések egész sorát tették a Németországba érkező menedékkérők számának "jelentős és tartós" csökkentéséért, és azért, hogy Németország megfeleljen humanitárius kötelezettségének. A kormány továbbra is ezen az úton halad - mondta a német belügyminiszter.

Az idén eddig mintegy 210 ezer menedékkérőt vettek nyilvántartásba.

A nagymértékű csökkenés mutatja, hogy a kormány intézkedései hatásosak - húzta alá Thomas de Maiziere.

Kérdésre válaszolva kiemelte: a továbbutazó, vagy hazatérő menedékkérők 50 ezres tömegére vonatkozó adatból semmiképpen nem lehet azt a következtetést levonni, hogy létezhet a menedékkérőknek egy olyan csoportja, amelyről a hatóságok nem rendelkeznének információkkal.

A kormány eddig is minden alkalommal jelezte a menedékkérők számának alakulásáról készített havi jelentésekben, hogy az EASY-rendszer adatai torzíthatnak, ezért a jelzettnél kisebb lehet a menedékkérők tényleges száma. Szakértők 20 százalék körülire becsülték az eltérést, az úgynevezett EASY-rést (EASY-gap). Ez egybevág a pénteken ismertetett végleges kormányzati adattal.