14 éves lányt akart megerőszakolni két migráns, egyre több a hasonló ügy

pedofiliával vádolt menekült
Idomeni, 2016. március 18. Pedofíliával vádolt társukat kísérik rendőrökhöz migránsok a macedón határ mellett fekvő Idomeni görög falu közelében lévő táborukban 2016. március 17-én. A férfit azzal gyanúsítják, hogy megerőszakolt egy hétéves gyermeket. (MTI/EPA/Nake Batev)
Vágólapra másolva!
Egy fiatal lányra támadt két pakisztáni migráns Szabadkán. Meg akarták erőszakolni, ezt egy járókelőnek sikerült megakadályoznia. Szerbiában ez volt az első ilyen eset, de Európában az utóbbi időben jócskán akadt példa arra, hogy migránsok szexuálisan bántalmaztak nőket. Kedd este pedig azért történt tragédia egy berlini menekültszálláson, mert az egyik migráns erőszakoskodott egy nyolcéves kislánnyal. Az apa késsel támadt a már megbilincselt férfira, ezért a rendőrök lelőtték.
Vágólapra másolva!

A magyar határhoz közeli Szabadkán történt esetről egyelőre annyit közölt az ügyészség, hogy a két erőszakoskodó a helyi befogadótáborban lakó pakisztáni migráns, akiket letartóztatott a rendőrség, és tegnap hallgatták ki őket. A gyanú szerint meg akartak erőszakolni egy 14 éves kislányt, amit egy járókelő akadályozott meg.

Egyre több híradás érkezik bevándorlók által elkövetett szexuális zaklatásról, mióta a tavaly szilveszteri kölni tömeges esetek a kezdeti német titkolózás után bejárták a sajtót. A tömeges szexuális zaklatások azóta is elsősorban fesztiválokon történtek.

A felső-ausztriai Wels városában szeptember első hetében először nyolc nő tett feljelentést, hogy idegenek magukhoz húzták, és a lábuk között tapogatták őket a helyi sörfesztivál egyik éjszakai rendezvényén, egy sátorban. A rendőrség öt embert vett őrizetbe, mind az öten afganisztáni bevándorlók. Négyük alig 15-16, egyikük 23 éves férfi.

Tavaly szilveszter éjszakáján tömegesen követtek el szexuális zaklatást migránsok Kölnben. Idén nyáron is a nagy tömegrendezvényeken, fesztiválokon történtek ilyen esetek Németországban, Svédországban, Ausztriában. Forrás: AFP/Markus Boehm

Ezzel a nyolc esettel együtt a szeptember 2. és 11. közötti fesztiválon összesen 17 nő tett bejelentést szexuális zaklatás miatt. A felső-ausztriai város polgármestere

a szaporodó erőszakoskodások miatt kijárási tilalmat rendelt el a helyi menekülttáborban este nyolc és reggel nyolc óra között.

Andreas Rabl közösségi oldalán „zéró toleranciát” és szigorú büntetést ígért a hasonló esetekben. A városban azóta több rendőr járőrözik, és több térfigyelő kamera telepítését tervezik.

Hasonló esetek történtek németországi és svédországi fesztiválokon is. Ebbe a két országba tartózkodik a legtöbb bevándorló Európában.

A legnagyobb svéd ifjúsági kulturális fesztiválon („We Are Sthlm”) idén augusztus közepén kétszeresére nőtt a szexuális zaklatások száma a tavalyi évhez képest.

A rendőrségi beszámolók szerint 50 ilyen bejelentést tettek, és a legtöbb gyanúsított afganisztáni vagy marokkói bevándorló volt. Júniusban és júliusban Karlstad és Norrloping fesztiváljain is 30, illetve 32 szexuális zaklatási ügyet regisztráltak, amelyek migránsokhoz köthetők.

Szeptember elején a németországi Essenben hat feljelentést tettek nők szexuális zaklatás miatt, és az erőszakoskodók migránsok voltak, bár végül nem sikerült azonosítani őket. Májusban azonban Darmstadt zenei fesztiválján,

a négynapos Schlossgrabenfesten 18 nő fordult a rendőrséghez szexuális erőszak kísérlete miatt,

és le is tartóztattak három 28 és 31 év közötti, pakisztáni migránst.

Ugyancsak májusban éppen a bevándorlóknak rendezett berlini Kultúrák Fesztiválján tett feljelentést három nő szexuális zaklatás miatt. Két török és egy ismeretlen származású migráns férfit letartóztattak, bár a zaklatásokat nagyobb csoportok követték el.

Hogy a bevándorlás és a szaporodó szexuális erőszak között van összefüggés, azt a német hatóságok is elismerték a tavaly szilveszteri botrány után. Az eseményeket feltáró munkacsoport szerint összesen 642 szexuális bűncselekmény történt szilveszter este német nagyvárosokban, elsősorban Kölnben és Hamburgban, és 73 erőszakoskodót sikerült eljárás alá vonni. Döntő többségük az elmúlt két évben érkezett Európába.

Eddig mindössze négy kölni esetben született ítélet

Egy 21 éves iraki és egy 26 éves algériai férfit ítéltek egyéves felfüggesztett börtönbüntetésre, amiért Köln belvárosában molesztáltak két nőt szilveszter éjjelén. A fiatalabb férfit 80 órás közmunkára is kötelezték. Még egy bírósági ítélet született a kölni főpályaudvarnál nőket zaklató, huszonéves algériai testvérpár ügyében, de velük szembe a szexuális zaklatás vádját nem tudták bizonyítani, rablás és orgazdaság miatt ítélték el őket.

Szilveszterkor Bécsben iraki migránsok feltehetően valamilyen droggal elkábítottak egy 28 éves német nőt, és megerőszakolták. A rendőrség – DNS-minták, tanúvallomások és a térfigyelő kamerák felvételei alapján – letartóztatott kilenc migránst, akik korábban Ausztriában folyamodtak menedékjogért. A nyomozás végeztéig a bécsi börtönbe zárták őket, ügyük folytatásáról azóta nem érkezett hír.

Olaszországban, Milánó főpályaudvaránál, ahol több európai nagyvároshoz hasonlóan nagy számban gyülekeznek a migránsok, történt a minap egy zaklatási ügy. Egy 31 éves eritreai migránst tartóztattak le, mert a gyanú szerint benyúlt egy 24 éves nő szoknyája alá. A férfinek egyébként Svájcban kiállított tartózkodási engedélye volt. Forrás: NurPhoto/Mauro Ujetto/NurPhoto/Mauro Ujetto

De nem csak a tömegrendezvényeken fordultak elő olyan esetek, amikor bevándorlók erőszakoskodtak nőkkel. Szeptember közepén Párizsban három algériai migráns levetkőztetett és egymás után megerőszakolt egy 18 éves lányt az Eiffel-toronynál. A lány vidékről utazott Párizsba, és a közösségi oldalakon ismerkedett meg az egyik későbbi támadójával. Ő hívta találkozóra az Eiffel-toronyhoz, ahol két társával várta.

A férfiak kijelölt szálláshelye Németországban volt, de a menedékkérelmük elbírálása előtt Párizsba szöktek.

A három férfi meztelenre vetkőztette a lányt. Akkor menekültek el, amikor megijedtek, mert két kanadai turista a hajnali Párizsban arra kocogott. Később a rendőrök egy tömegszálláson fogták el a három férfit.

Magyar nők is az áldozatok között

Három eritreai bevándorló erőszakolt meg egy 26 éves, takarítóként dolgozó miskolci nőt szeptember elején a németországi Türingiában. Mühlhausen pályaudvarának közelében, egy viaduktnál történt a bűncselekmény. A három migránst egy napon belül letartóztatták a rendőrök, vizsgálati fogságba kerültek, és vádat emeltek ellenük. De nem a miskolci volt az egyetlen külföldön tartózkodó magyar nő, akivel ilyesmi történt. Még februárban erőszakolt meg és vert véresre Máltán egy bevándorló egy 27 éves magyar nőt, aki régóta élt a földközi-tengeri szigetországban. A tettes egy 26 éves, líbiai származású férfi, akit letartóztattak a rendőrök.

Ezen a hét kedden este az egyik berlini menekültszálláson meghalt egy ember egy nemi erőszakkal összefüggő eset miatt. Egy 29 éves migráns – aki nyolcéves kislányával várta kérelmének elbírálását a szálláson – késsel rontott egy másik, a menekülttáborban elszállásolt 27 éves férfira.

Feltehetően azért támadta meg, mert molesztálta a kislányát egy városi parkban.

A férfit a menekültszállásra kivonuló rendőrök már őrizetbe vették az ügyben, és meg is bilincselték, amikor a feldühödött apa meg akarta ölni. A rendőrök végül csak úgy tudták megállítani a támadót, hogy rálőttek. Az apa később a kórházban belehalt sérüléseibe. Vizsgálják, hogy a rendőrök fegyverhasználata jogos volt-e.

Berlin Moabit nevű városrészében van az a menekültszállás, ahol kedden este német rendőrök lelőttek egy megbilincselt társára késsel támadó menedékkérőt. A lelőtt férfi azért támadhatott rá a másik migránsra, mert az molesztálta a nyolcéves lányát. Forrás: MTI/EPA/DPA/Gregor Fischer

Ugyanakkor a menekült nők is ki vannak téve a szexuális erőszaknak – derült ki az Amnesty International tavalyi összeállításából, amelyben 40, Szíriából és Irakból menekült nővel készítettek interjút Németországban és Norvégiában. Ezek a nők arról számoltak be, hogy útjuk során az embercsempészek, katonák és más migránsok részéről is tapasztaltak szexuális zaklatást, olykor kényszerítő erőszakot is. Különösen az egyedül vagy csak gyerekeikkel utazó nők voltak kitéve szexuális zaklatásnak azokban a tranzitországokban, ahol több száz migráns között szállásolták el őket.