Katonákat küld Ausztria a magyar-szerb határ védelmére

Vágólapra másolva!
Az osztrák parlament úgynevezett főbizottsága szerdán jóváhagyta, hogy Ausztria katonákat küldjön a magyar-szerb határ védelmének segítésére.
Vágólapra másolva!

A parlamenti pártok frakcióvezetői valamint a parlament elnöke és helyettesei által alkotott bizottság elfogadta, hogy

legfeljebb 85 főből álló egységet, és szükség esetén további negyven katonát

küldjenek a magyar-szerb határszakaszhoz. A küldetés kezdetben fél évig tart majd.

Hans Peter Doskozil osztrák védelmi miniszter korábban azt közölte, hogy az osztrák katonák szállítási, felderítési és elsősegélyhez kapcsolódó feladatokat látnának el, és már októberben Magyarországra érkezhetnek. Doskozil szerint a cél az, hogy a két ország közösen dolgozzon a határok őrzésén.

A javaslatot a kormánykoalíciót alkotó Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) és az Osztrák Néppárt (ÖVP), valamint az ellenzéki Osztrák Szabadságpárt (FPÖ), a Neos liberális párt és a Stronach Csapata (Team Stronach) jóváhagyta, a Zöldek pártja ellene szavazott.

A Zöldek alkotmányjogi szempontból tartották aggályosnak a katonák küldését,

ami szerintük sem békefenntartó, sem mentési, sem gyakorlatozási célt nem szolgál. A párt szerint a humanitárius segítségnyújtás csupán ürügy, amelynek során a katonák rendőri feladatokat látnak el. A liberális Neos üdvözölte a katonák küldését, bár megítélése szerint a bevetés "homályos" jogi alapokon nyugszik.

Az osztrák hadsereg tavaly ősz óta a belügyminisztériumi munkát támogató műveleti tevékenységet végezhet annak érdekében, hogy fenn tudják tartani az ország biztonságát és a rendet. Eddig a katonák az osztrák határ mentén elsősorban humanitárius segítséget nyújtottak, de az osztrák határ őrizetében is segítették a rendőrség munkáját.

Július közepén Ausztria abban állapodott meg Magyarországgal, hogy húsz rendőrt küld a magyar-szerb határhoz, így támogatva a magyar határ védelmét. A rendőrök augusztus elején kezdték meg a munkát.

Ezen kívül osztrák parlament főbizottsága szerdán jóváhagyta Ausztria nagyobb arányú részvételét az Európai Unió Sophia elnevezésű, Földközi-tengeri missziójában és a NATO által vezetett afganisztáni küldetésében.