Menesztették a mexikói rendőrfőnököt a tömeges kivégzés miatt

Vágólapra másolva!
A biztonsági erők 22 embert mészároltak le egy tanyán.
Vágólapra másolva!

Enrique Galindót az után váltották le posztjáról, hogy egy jogvédő szervezet nyilvánosságra hozta jelentését egy tömeggyilkosságról. Eszerint a szövetségi rendőrség tavaly Mexikóban 22 embert kivégzett egy tanyán, majd

néhány holttestet másik helyszínre szállítottak és fegyvereket helyeztek a kezükbe azért, hogy úgy tűnjön, mintha összecsapásban haltak volna meg.

Az Emberi Jogok Nemzeti Bizottsága nevű szervezet a tavaly május 22-én a nyugat-mexikói Tanhuato városában történteket vizsgálta.

Az incidensben egy drogkartell 42 tagja, illetve egy rendőr halt meg.

A jelentés készítői szerint 40 embert agyonlőttek, egy tűzben égett el, míg egy továbbit elgázoltak. Legalább két embert a rendőrök megkínoztak, néhány holttestet pedig más helyszínekre vittek, és fegyvereket tettek a kezükbe.

Nemzetközi szervezetek és jogvédők gyakran bírálják a mexikói biztonsági erőket a brutalitásuk miatt. Az ENSZ szerint az országban gyakoriak a rendőri visszaélések.