Allah akbart kiabálva késelt egy turista

Vágólapra másolva!
Egy Allah akbart (Allah a leghatalmasabb) kiáltozó 29 éves francia állampolgár halálra késelt egy 21 éves brit nőt, két másik embert pedig megsebesített egy turistaszállón az észak-ausztráliai Queensland államban – közölte az ausztrál rendőrség. 
Vágólapra másolva!

A kedd éjjel Home Hillben elkövetett támadás után egy 30 éves brit férfit válságos állapotban kórházba szállítottak, egy ausztrál állampolgár könnyebben sebesült meg.

A gyanúsított érvényes turistavízummal látogatott az országba, és az ausztrál hatóságok eddig nem találtak kapcsolatot az Iszlám Állam dzsihádista szervezettel vagy hasonló radikális csoportokkal. A helyi rendőrség ennek ellenére még ezt sem zárja ki.

Az Iszlám Állam ugyanis korábban arra buzdította követőit, hogy

késsel vagy bármilyen más elérhető fegyverrel támadjanak civil célpontokat Nyugaton.

"A nyomozás kezdeti szakasza azt mutatja, hogy a támadó olyan megjegyzéseket tett" a bűncselekmény elkövetése előtt, amelyek szélsőséges töltetűek – mondta Steve Gollschewski, Queensland rendőrparancsnok-helyettese.

Gollschewski hangsúlyozta, hogy a jelek szerint a francia "magányos farkasként" követte el tettét, csupán látogató Ausztráliában, és a rendőrség tudomása szerint nem rendelkezik helyi kapcsolatokkal.

A hatóságok becslései szerint

mintegy 100 ausztrál állampolgár vehetett részt Szíriában az Iszlám Államhoz hasonló szélsőséges csoportok kiképzésein.

Az Egyesült Államok megbízható szövetségesének számító csendes-óceáni ország lakói 2014 szeptembere óta fokozott terrorkészültségben élnek. Az elmúlt másfél évben legalább hat támadást hiúsítottak meg az ausztrál biztonsági erők, de még így is több esetben került sor halálos áldozatokkal járó túszejtésre, késelésre és lövöldözésre az országban.