Hillary Clinton kampányrendszerét is megtámadták

Hillary Clinton
Former Secretary of State and Democratic Presidential hopeful Hillary Clinton testifies to the House Select Committee on Benghazi on Capitol Hill in Washington, DC, October 22, 2015. AFP PHOTO / SAUL LOEB
Vágólapra másolva!
Úgy látszik, nincs vége a Demokrata Pártot célzó hackertámadások sorozatának. Az első még június közepén érte a Demokrata Nemzeti Bizottság rendszerét, azóta megtámadták a Demokrata Kongresszusi Kampánybizottság számítógépeit, most pedig a Hillary Clinton kampányában használt számítógépes rendszert hackelték meg.
Vágólapra másolva!

Zsinórban ez a harmadik támadás a Demokrata Párt ellen csak az elmúlt hónapban, és egyre többen céloznak arra, hogy valóban az oroszok állhatnak a támadások hátterében. Legutóbb egy héttel ezelőtt Clinton kampányfőnöke, Robby Mook mondta, hogy szakértőik szerint kétségkívül

az orosz állam megbízásából indítottak hackertámadást egy hónapja a Demokrata Nemzeti Bizottság (DNC) rendszere ellen,

ahonnan több tízezer e-mailt szereztek meg a párt belső levelezéséből. Az eset nagy botrányt kavart, ami nem jött jól a demokratáknak júniusban, a jelöltállító konvenció előtt. A kiszivárogtatásnak és a hackerakciónak – Mook szerint – egyetlen célja volt: manipulálni az elnökválasztást, és így

támogatni Donald Trumpot.

Azóta megtámadták a Demokrata Kongresszusi Kampány Bizottságot (DCCC) is, amelynek egyik feladata támogatások begyűjtése, tehát röviden a pénzszerzés. A Bizottság pénteken erősítette meg, hogy megtámadták a számítógépes rendszerüket, és nyilatkozatukban ők is arról beszéltek, hogy valószínűleg oroszok indíthatták a hackerakciót. A bizottság szóvivője azt mondta, a nyomozók szerint az akció nagyon hasonló a DNC ellenihez.

Haladnak előre

A legújabb támadás pedig már Hillary Clinton elnökválasztási kampányrendszerét érte. A demokraták szóvivője, Nick Merrill azt mondta, hogy a hackerek a Demokrata Nemzeti Bizottság által fejlesztett adatbázist és szavazói elemzőrendszert érték el, amelyet a párton belül több szervezet is használ. Merrill azt is mondta, hogy külföldi szakértőket is felkértek a nyomozásra, és egyelőre

úgy látják, hogy a belső számítógépes rendszerük érintetlen,

oda nem értek el a hackerek. Tehát a kampányban részt vevők belső levelei, hangüzenetei vagy más adatok nincsenek veszélyben - írja a New York Times.

Állítólag nincsenek veszélyben az adatbázisban szereplő szavazók érzékeny adatai Forrás: AFP/Saul Loeb

A hackerek által elért rendszert főleg támogatottsági statisztikákra használják, amelyben rengeteg adatot tárolnak a szavazókról, mindenkiről külön adatlap van. Ezen szavazási adatok vannak, és természetesen telefonszámok, e-mail-címek is. Azt azonban hangsúlyozzák a demokraták, hogy a rendszerben

társadalombiztosítási vagy akár hitelkártyaadatok nincsenek.

Clinton egyik segédje szerint a hackerek körülbelül öt napon keresztül érték el az adatokat tároló szervereket. Annyit lehet tudni, hogy egyelőre az Igazságügyi Minisztérium és az FBI is nyomoz mindhárom ügyben. A hivatalos álláspont szerint a három hackerakció nagyon hasonló.

Bővül a kör

A minisztérium és az FBI közben azt is vizsgálja, hogy a hackertámadás a Demokrata Párton kívül veszélyeztet-e nagyobb szervezeteket, tehát lehetnek-e komoly nemzetbiztonsági kockázatai is. Szakértők szerint az, hogy a minisztériumot és az FBI-t is mozgósították, nyilvánvalóan annak a jele, hogy

a jelenlegi vezetés egy államot sejt a támadások hátterében.

Ez egybecseng azzal, amit Hillary Clinton kampányfőnöke, Robby Mook mondott néhány napja, amikor szakértőkre hivatkozva vádolta meg az oroszokat a támadásokkal.

Obama is gyanakszik az oroszokra Forrás: AFP/Sputnik/Michael Klimentyev

Azt már több hírszerző ügynökség is közölte a Fehér Házzal, hogy minden bizonnyal az orosz kormány kérésére indították a DNC elleni támadást, de azt egyelőre nem tudják, hogy ez rutinszerű kémkedés volt-e, vagy manipulálni szeretnék a választásokat.

Oroszország egyébként tagadja, hogy bármi köze lett volna a DNC-t ért, egy hónappal ezelőtti támadáshoz. Ennek ellenére az FBI eddigi nyomozásai szerint

Oroszországban lévő gépekről jutottak be a DNC levelezési rendszerébe.

Védettség

Az elmúlt 18 hónapban számos hackertámadás érte a demokratákhoz köthető szervezeteket. Az FBI hackertámadási részlegének vezetője, James Trainor azt mondta a CNN-nek, rengeteg támadás ért már pártokhoz köthető washingtoni központokat. Érdekes azonban, hogy a Republikánus Párt eddig még egyszer sem jelezte, hogy behatoltak volna a számítógépes rendszerükbe.