Tízezer katonát küldenek az oroszok a nyugati határra

oroszország, ukrajna, EU, Vlagyimir Putyin orosz elnök és Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter az ukrajnai Szevasztopolban egy haditengerészeti bemutatón
Vágólapra másolva!
Tízezer katonával és kétezer egységnyi haditechnikával erősítik meg az oroszok az ország nyugati részét, válaszul a NATO katonai hadgyakorlataira. Oroszországot különösen aggasztja a Kelet-Európába telepített amerikai rakétavédelmi rendszer.
Vágólapra másolva!

Oroszország nyugati katonai körzetének megerősítéséről tett bejelentést szerdán Kubinkában Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter, a NATO-nak az ország határainál folytatott fokozott tevékenységére hivatkozva.

Vlagyimir Putyin orosz elnök és Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter az ukrajnai Szevasztopolban egy haditengerészeti bemutatón Forrás: AFP/Ria Novosti/Mikhail Klimentyev

Sojgu a tárca vezetésének kihelyezett ülésén közölte, hogy

a nyugati katonai körzetbe az idén több mint 2 ezer egységnyi új és felújított haditechnikát vezényelnek,

és hogy szerződéses katonai szolgálatra több mint 10 ezer embert választottak ki. Ezen kívül 10 helyőrségi lakótelepet építettek vagy újítottak fel itt katonáknak és családtagjaiknak.

Stratégiai felzárkózás

Sojgu szerint a körzetben a téli időszakban csaknem 300 operatív és harci felkészítési gyakorlatot végeztek az orosz légierő Szíriában szerzett tapasztalataira támaszkodva.

Az intézkedések indoklásaként a miniszter azt állította, hogy

ami ellenintézkedésekre kényszeríti Oroszországot. Szerinte a nyugati katonai körzetben a potenciális fenyegetés semlegesítése érdekében a stratégiai feltartóztatást szolgáló lépések történnek.

Felbukkanó hadihajók

Sojgu kijelentette, hogy a NATO több mint duplájára növelte katonai felkészülésének intenzitását az orosz határok közvetlen közelében. A miniszter nem pontosította, hogy mely időszakról szólt, de az irányítása alatt álló tárca tavaly nyáron közölte, hogy

az észak-atlanti szövetség évi 150 hadgyakorlatot hajtott végre a határoknál,

szemben a 2012-ben és 2013-ban végrehajtott 90-95 hasonló művelettel.

Sojgu szerint a NATO katonai aktivitása fokozódhat a szövetség július 8-9-én megtartandó varsói csúcstalálkozója után. A tárcavezető kitért arra, hogy az Egyesült Államoknak és a szövetség más tagállamainak a hadihajói rendszeresen felbukkannak a Fekete- és a Balti-tengeren.

A rakétapajzs miatt aggódnak

A tárcavezető felsorolása értelmében a NATO mintegy 1200 egységnyi haditechnikát, köztük 30 harci repülőgépet és több mint ezer katonát vezényelt Kelet-Európába az Egyesült Államokból és Nyugat-Európából.

Mint mondta, modernizáltak és a szövetség szabványszintjére emeltek egy sor katonai objektumot Lengyelország, Románia, Bulgária és a balti országok területén.

- mondta a már átadott romániai és az épülő lengyelországi objektumokra utalva.