Az amerikaiak többsége eutanáziapárti

eutanázia
Euthanisia : Gloved hand of a patient holding a drip stand, electrocardiogram
Vágólapra másolva!
Az amerikaiak 69 százaléka szerint az eutanázia elfogadható, és a megkérdezettek több mint fele támogatná az orvosi segítséggel nyújtott eutanáziát. Ez derült ki a Gallup frissen publikált közvélemény-kutatásából.
Vágólapra másolva!
Az amerikaiaik többsége ma már eutanáziapárti Forrás: Photononstop/Jacques Loic

A felmérés alapján az amerikaiak 51 százaléka állította, hogy amennyiben halálos betegségben szenvedne, fontolóra venné, hogy véget vessen az életének.

Az 1940-es és 50-es években az eutanáziát még a legtöbb amerikai törvénytelennek tartotta.

1950-ben csupán a megkérdezettek 36 százaléka gondolta, hogy egy orvos a páciens kérésére fájdalommentes módon véget vethet betege életének. A Gallup új felmérése az jelzi, hogy jelentős változás következett be az eutanáziához való hozzáállásban.

Kaliforniában tavaly ősszel fogadták el azt a törvényt, amely a "halálhoz való jogot" biztosítja bizonyos feltételeknek megfelelő gyógyíthatatlan betegeknek, és lehetővé teszi, hogy kezelőorvosuktól az életüknek véget vető gyógyszert kérjenek. Kalifornia, Amerika legnépesebb állama ezzel a lépéssel Oregonhoz, Washingtonhoz, Vermonthoz, Montanához és Új-Mexikóhoz csatlakozott, ahol már szintén elfogadták ezt a szabályozást a halálos betegek orvosi segítséggel történő eutanáziájáról.

A Gallup szerint az amerikaiak többsége már 1973 óta támogatja az orvosi segítséggel történő eutanáziát a gyógyíthatatlan betegek számára, ha azt a páciens maga kéri.

A közvélemény-kutatás adatai azonban azt mutatják, hogy míg 2005-ben 59 százalék fogadta el ezt a gyakorlatot, most számuk 8 százalékkal csökkent.

Arra a kérdésre, hogy az orvosi segítséggel végrehajtott
eutanázia erkölcsileg elfogadható-e, 53 százalék felelt igennel, 41 százalék pedig nemmel. Az eredmény azt jelzi, hogy míg az amerikaiak zöme elfogadhatónak tartja az orvosi közreműködéssel történő öngyilkosságot,

a társadalmat jobban megosztja az a kérdés, hogy ez a gyakorlat vajon morálisan elfogadható-e.

Az elmúlt 15 évben végzett Gallup-felmérések alapján 2015-ben mondták az amerikaiak a legnagyobb arányban - 56 százalékban -, hogy az orvosi segítséggel történő eutanázia erkölcsileg elfogadható.