Európai terrortámadásokra figyelmeztet az amerikai külügy

Vágólapra másolva!
Az amerikai külügy szerint egész nyáron terrortámadásokra lehet számítani Európában. Két lehetséges célpontot emeltek ki: a katolikus ifjúsági találkozót és a foci-Eb-t. Korábban a francia elhárítás vezetője is azt mondta, hogy az Iszlám Állam várhatóan támadásokat hajt majd végre Európában.
Vágólapra másolva!

Figyelmeztetést adott ki kedden az amerikai külügyminisztérium, melyben arra hívják fel az amerikai állampolgárok figyelmét, hogy

A külügyminisztériumi figyelmeztetés különösen két európai rendezvényt emel ki a terroristák potenciális célpontjaként:

  • a katolikus egyház ifjúsági világtalálkozóját július végén Lengyelországban
  • és a június 10-én kezdődő, egy hónapig tartó labdarúgó Európa-bajnokságot Franciaországban.

A felhívás kitér arra, hogy a terroristák a tömegrendezvényeket, a turisták által látogatott helyeket, éttermeket, bevásárlóközpontokat és a tömegközlekedést vehetik célba.

Az USA együttműködik a megelőzésben

- Az Európába látogató nagyszámú turista a nyári hónapokban

elsősorban is különböző rendezvényeken támadásokat tervező terroristák számára - írta az amerikai külügyminisztérium.

A külügyi tárca ugyanakkor megjegyzi azt is: az európai illetékes szervek továbbra is lépéseket tesznek a terrortámadások megelőzése érdekében, és ebben az amerikai külügyminisztérium szorosan együttműködik velük.

Franciaország az egyik célpont

A tárca azt is tudatta, hogy

a figyelmeztetés augusztus végéig marad érvényben.


Az NBC televízió ezzel kapcsolatban emlékeztetett arra: Franciaországban a tavaly novemberi párizsi terrortámadások óta rendkívüli állapot van érvényben. A francia elhárítás vezetője, Patrick Calvar a múlt héten a francia parlament védelmi bizottsága tagjaival közölte, hogy

az egyik célpont pedig egyértelműen Franciaország.