Életével fizetett az állatkert kedvence a szülők gondatlanságáért?

Cincinnati gorilla
Vágólapra másolva!
Drámai képek járták be a világsajtót a gorilláról, amelyik egy vizesárokban vonszol egy 4 éves kisfiút az egyik amerikai állatkertben. A közösségi médiában most egyre több támadás éri a szülőket és a cincinnati állatkert vezetését, miután ki kellett lőni a gorillát, hogy ne veszélyeztessék a kisfiú életét. Egy szemtanú szerint az állat csak a gyereket védte a jajveszékelő tömegtől.
Vágólapra másolva!

Állatvédők háborodtak fel a közösségi médiában, miután kilőttek egy gorillát a cincinnati állatkertben. Egy szemtanú szerint a gorilla csupán védeni akarta a kisfiút, amikor az több méter magasról beesett a gorillák élőhelyére – írja a Daily Mirror.

A gyerek épsége az első

Az állatkert igazgatója is kiemelte: nem tűnt úgy, hogy a gorilla megtámadná a gyereket. Az amerikai állatkert vezetése viszont attól tartott, hogy a 180 kilós állat az ereje miatt akaratlanul is kárt tesz a gyerekben. Ezért döntöttek az egyébként ritka emlős kilövése mellett. Utóbb kiderült az is, hogy a közel kétszáz kilós gorillánál azért nem alkalmaztak altatólövedéket, mert

egy ilyen súlyú állatnál nem hatott volna időben.

A kisfiú a balesetet apróbb sérülésekkel túlélte, az eset után a városi kórházba szállították megfigyelésre.

Hol voltak a szülők?

Valószínűsíthető, hogy a kisgyerek átmászott a kifutót és a közönséget elválasztó kordonon, ahonnan mintegy három métert zuhant az állat kifutója előtt található vizesárokba. A gorilla felvette a gyereket, és 10 percig vonszolta a vizesárokban. A szívszorító jelenet az állat lelövésével ért véget. Harambe, a gorilla 17 éves volt.

A hír hallatán a közösségi média szinte felrobbant. Állatvédők egész sora ostorozza mind a szülőket, mind az állatkert vezetését. Sokan azt kérdezik,

miért nem figyeltek a szülők a gyerekükre?

Hogyan fordulhatott elő, hogy egy kisgyerek észrevétlenül átmászik egy kordonon, majd csak a zuhanásra lesznek figyelmesek? Szerintük a szülők felelőtlensége miatt fizetett egy rendkívül veszélyeztetett fajba tartozó állat az életével.

Kinek a felelőssége?

A közösségi oldalon aznap létrehozták a RIP Harambe! (Nyugodj békében, Harambe!) csoportot, ahol a lelőtt állatra emlékeznek.

Van, aki az állatkert igazgatójának azonnali lemondását követeli.

A csoport szerint az eset egy újabb példája az emberi felelőtlenségnek, aminek újfent veszélyeztetett állatok látják kárát.

Chilében egy pucérra vetkőzött férfi akarta oroszlánokkal széttépetni magát Forrás: Youtube

Öngyilkosjelölt férfi az oroszlánok között

Alig egy hete, hogy egy öngyilkosjelölt férfi Chile fővárosában oroszlánokkal akarta széttépetni magát. A santiagói állatkert két oroszlánja kezdetben nem figyelt a közéjük keveredett férfira.

Csak azután támadtak rá, hogy a férfi provokálni kezdte őket.

A dél-amerikai állatkert vezetésének akkor sem volt más választása, mint lelőni az oroszlánokat. Bár először altatólövedékkel próbálkoztak, de csupán a 20 éves férfi nyakát találták el, így kénytelenek voltak éles lőszerekhez nyúlni.

A chilei eset után is sokan az állatkert felelősségét firtatták. Miért ártatlan állatoknak kell fizetniük az emberi felelőtlenségért?