Készülő NATO-hadműveletet sejtenek a görögök lépése mögött

Vágólapra másolva!
Görögország csütörtöktől szeptember 8-ig lezárta légterét a Líbiából érkező repülőgépek előtt - írja a Neuer Züricher Zeitung.
Vágólapra másolva!

A lap szerint a pilótákat már értesítették is a döntésről egy utasításban, de a görög külügyminisztérium nem akart nyilatkozni az ügyben.

A görög sajtó szerint a lépés egy líbiai NATO-hadműveletet jelezhet előre.

Líbiában Moammer el-Kadhafi diktátor 2011-es megbuktatása óta politikai zűrzavar uralkodik, és az Iszlám Állam dzsihadista szervezet ezt kihasználva kitartóan terjeszkedik a térségben.

Az országban jelenleg is szolgálatot teljesít a SAS (Különleges Légi Szolgálat), a brit kommandósok például szétlőtték az Iszlám Állam robbanóanyaggal megpakolt teherautóját, ezzel pedig megakadályoztak egy merényletet.