Kiürült a menekülttábor Idomeniben

TOPSHOTS Horizontal
Migránsok viszik személyes holmijukat a macedón határ mellett fekvő Idomeni görög falunál lévő migránstáborban, amelynek kiürítését megkezdték a görög rohamrendőrök. A táborban a becslések szerint nyolcezer-négyszáz menedékkérő tartózkodhat
Vágólapra másolva!
Már csak néhányan maradtak a görög-macedón határnál kialakult sátortáborban. A görög rendőrök ottmaradnak, nehogy visszatérjen valaki.
Vágólapra másolva!

A hét elején kezdték el a tábor felszámolását a görög hatóságok, mintegy 8400 embert kellett más befogadóhelyekre átszállítani. Jannisz Muzalasz a görög bevándorlásügyi miniszter szerint az akció rendőrségi része példásan zajlott le.

Mint megjegyezte, már csak néhány ember lézeng a hevenyészett menekülttáborban,

a rendőrség Idomeniben marad, nehogy visszatérjen oda valaki a migránsok közül.

Jön Pireusz

A tervek szerint hamarosan felszámolják a pireuszi kikötőben kialakult, mintegy 2 ezer főt számláló kisebb tábort és a volt athéni repülőtéren létesített ideiglenes állami tábort is, ahol jelenleg 4500 menekült és migráns tartózkodik. Ezeket az embereket az Idomeniben táborozókhoz hasonlóan az ország különböző pontjain működő állami befogadóközpontokba viszik.

Nem volt szükség erőszakra Forrás: AFP/Yannis Kolesidis

Macedónia március elején lezárta határait és ezzel az úgynevezett nyugat-balkáni migrációs útvonalat, amelyen át tavaly több mint egymillió migráns érkezett Európába. Az idomeni tábor lakói abban reménykedtek, hogy a határátkelők újra megnyílnak előttük, és vonakodtak beköltözni a határtól távolabb fekvő, de jobban felszerelt fogadóközpontokba.

A táborban március elején még több mint 14 ezren éltek,

de számuk fokozatosan csökkent, ahogy az emberek rájöttek: a macedón hatóságok nem fogják meggondolni magukat.