Terrorgyanúval vettek őrizetbe embereket Belgiumban

Vágólapra másolva!
Merényletre készülő feltételezett dzsihadistákat vettek őrizetbe Belgiumban, akik a gyanú szerint az Iszlám Állam nevű terrorszervezet számára toboroztak is az országban - jelentette be szerda este a belga szövetségi ügyészség.
Vágólapra másolva!

Az őrizetbe vételekre a flandriai Antwerpenben és környékén került sor, ahol a rendőrök több házkutatást tartottak a nap folyamán. Az akció során ugyanakkor nem találtak sem fegyvereket, sem pedig robbanóanyagokat.

A vádhatóság tájékoztatása szerint az elfogottakat azzal gyanúsítják, hogy

az Iszlám Állam számára toboroztak, illetve terrortámadást terveztek Belgiumban.

Arról is beszámoltak a helyi szervek, hogy a gyanúsítottak közül többen maguk is Szíriába vagy Líbia készültek, hogy a terrormilícia soraiban harcoljanak.

Nem találtak kapcsolatot

Eric Van der Sypt, az ügyészség szóvivője arról számolt be, hogy mind a négy férfi ellen terrorszervezetben való részvétel miatt indítottak eljárást. Egyiküknek a bíróság elrendelte az előzetes letartóztatását, egy másiknak elektronikus nyomkövetőt kell viselnie, a további

két gyanúsítottat viszont szigorú feltételek mellett szabadon bocsátották.

A belga hatóságok egyelőre nem találtak kapcsolatot a feltételezett dzsihadisták és a márciusi brüsszeli vagy a novemberi párizsi merényletek elkövetői között, további részleteket azonban nem árultak el a nyomozás érdekeire hivatkozva.

Az Iszlám Állam vállalta a támadásokat

Március 22-én Brüsszelben a Zaventem nemzetközi repülőtéren és a Maelbeek metróállomáson hajtottak végre terrortámadást, 32-en meghaltak. Tavaly november 13-án pedig Párizsban hét helyszínen követtek el merényleteket, amelyeknek 130 ember esett áldozatul.

A hatóságok szerint

bizonyított kapcsolat van a Párizsban és a Brüsszelben végrehajtott merényletek kitervelői és elkövetői csoportjai között.

Mindkét támadás elkövetőjeként az Iszlám Állam nevű terrorszervezet jelentkezett.