Nem rohamozzák meg az Iszlám Állam központját

Vágólapra másolva!
Nem készülnek az Iszlám Állam nevű terrorszervezet központjának számító Rakka ostromára az Egyesült Államok által támogatott szíriai milíciák – közölte az egyik ilyen szervezet, a Szíriai Demokratikus Erők egyik szóvivője szerdán.
Vágólapra másolva!

A napokban kezdődött Iszlám Állam elleni hadjárat célja a Rakkától északra eső területek elfoglalása, de jelenleg nincsenek előkészületek magának a városnak a felszabadítására – mondta Talal Szilo, a kurdokat és arabokat is tömörítő szervezet szóvivője.

A milícia egyik parancsnoka kedden jelentette be, hogy offenzíva indult Rakkától északra.

A város elleni ostrom előkészületeiről szóló találgatások előzménye, hogy az Egyesült Államok által vezetett, Iszlám Állam elleni koalíció gépei múlt pénteken a civileket a város elhagyására felszólító röplapokat dobtak le Rakkában. Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű, kiterjedt szíriai aktivistahálózattal rendelkező londoni szervezet szerint több száz család már el is menekült a városból.