Vágólapra másolva!
Minden elutasított menekült után 250 ezer eurót kellene fizetniük azoknak a tagállamoknak, amelyek elutasítják a kötelező menekültkvótákat. Ez egyelőre egy terv, a fejpénz ötletét az Európai Bizottság hozta nyilvánosságra. 
Vágólapra másolva!

A bizottság "szolidaritási hozzájárulásnak" hívja, de egyfajta bírságként is felfogható az az összeg, amit a menekültkvótákat elutasító tagállamoktól hajtana be az Európai Bizottság. Egyelőre még csak terv, hogy menekültenként 250 ezer euró (77,7 millió forint) fejében tagadhatnák meg ideiglenesen az uniós tagállamok, hogy részt vegyenek a menekültek automatikus elosztásában – derül ki az Európai Bizottság által szerdán elfogadott javaslatból.

Segíteni kell

Az Európai Bizottság bevezetné az "automatikus szolidaritást" 0 mondta Frans Timmermans, az Európai Bizottság első alelnöke a La Repubblica című olasz napilapnak szerdán. Az egyelőre tervezés alatt álló rendszer úgy működne, hogy amint egy országba menekültáradat érkezik, a menedékkérőket előre megszabott

kvóták szerint osztják el az Európai Unió egész területén.

"A mi javaslatunk az, hogy aki nem akar, vagy nem képes szolidaritásra a migránsok rá eső részének a befogadásával, segítse azokat az országokat, amelyeknek el kell szállásolniuk őket a befogadást segítő pénzügyi csomaggal" – tette hozzá Timmermans.

Magyarország kormánya nem akar kötelező kvótákat az EU-ban, ezt a döntést pedig népszavazással erősíttetné meg. A referendumot akár már ősszel megtarthatják az országban. Bohuslav Sobotka cseh miniszterelnök a tervezet hivatalos bemutatása előtt azt írta a Twitteren, hogy Csehország továbbra is ellenzi a menekültek kvóták szerinti elosztását, és a menekültek befogadásának elutasítása esetén esetleg bevezetendő büntetéseket is.

Frans Timmermans nem tagadta, hogy fizettetnének a kvótát elutasító államokkal Forrás: AFP/Martijn Beekman

Frans Timmermans az osztrák–olasz határon található Brenner-hágóról is nyilatkozott az olasz lapnak, ahol Ausztria június elsejétől többek között forgalomlassítással tervezi szigorítani az ellenőrzést, Frans Timmermans kijelentette, jelenleg semmi nem utal arra, hogy a Brenner-hágónál a migránsáradat problémát okozna.

Úgy fogalmazott, a Brenner-hágó és a balkáni migráció összehasonlíthatatlan egymással, az osztrák határzár hátterében

"Nem látok jelenleg semmilyen elemet amely az Ausztria és Olaszország közötti határ lezárását igazolná" - fogalmazott Frans Timmermans.

"Célunk a schengeni övezet helyreállítása az év végére" – nyilatkozta, hozzátéve, hogy ehhez azonban a balkáni határokon való ellenőrzés szükséges, mivel Görögország külső határainak ellenőrzése továbbra is "hiányos".

Menekültek Lampedusa kikötőjében Forrás: MTI/EPA/Ettore Ferrari

A politikus hangsúlyozta, hogy az Európai Bizottság júniusban ad választ az Olaszország által kidolgozott Migration Compact nevű migrációs javaslatcsomagra. Ez többek között megállapodásokat szorgalmaz a kiinduló országokkal az Európába érkező, de itt menekültkérelemre nem jogosult emberek visszatoloncolására.

A Corriere della Sera értesülései szerint az Európai Bizottság az olasz Migration Compact finanszírozására "belépési adó" vagy

vízumdíj bevezetését tanulmányozza.

A schengeni övezetbe belépő nem EU-állampolgárok fejenként 50 eurót fizetnének. Egy másik javaslat szerint az EU-ba harmadik országból repülővel érkezők a repülőjegy megvásárlásakor fejenként tíz euró belépési adót fizetnének.

Marad az ellenőrzés

További legfeljebb hat hónapig fenntarthatják a határellenőrzést az osztrák hatóságok az osztrák–magyar és az osztrák–szlovén határon – derült ki az Európai Bizottság által szerdán Brüsszelben elfogadott javaslatból.