Bírálta az alkotmányt, kiutasították Nepálból

Vágólapra másolva!
Kiutasítottak egy kanadai férfit Nepálból, mert a Twitteren bírálta az ország új alkotmányát.
Vágólapra másolva!

Nepál kiutasított egy kanadai férfit "a társadalmi harmónia megzavarására" alkalmas Twitter-bejegyzései miatt - jelentették be kedden a himalájai ország hatóságai. A férfinak két napja van elhagyni Nepált.

Az ázsiai ország belügyminisztériumának egyik tisztségviselője azt mondta, hogy Robert Penner munkavízumát bevonták, miután egy hatósági jelentés szerint a Twitteren a nemzeti egységet veszélyeztető, bíráló jellegű bejegyzéseket tett.

Egy szoftvercégnek dolgozott

Penner a vádak szerint

bírálta a himalájai ország tavaly szeptemberben elfogadott alkotmányát,

és azt, ahogy a kormányzat az etnikai kisebbségek tüntetéseit kezelte. A tüntetések során több mint 50 ember halt meg.

A kanadai férfi három évig egy szoftvervállalatnak dolgozott Nepálban. Pennert hétfőn vették őrizetbe kihallgatásra, a hatóságok pedig kedden hozták meg döntésüket a férfi kiutasításáról.

A kisebbségek tiltakoznak

Az új alaptörvény Nepált - egy többéves átmeneti időszak után - hindu királyságból köztársasággá változtatta. Főleg a himalájai ország déli részén azonban

számos kisebbség attól tart, hogy az eddiginél is hátrányosabb helyzetbe kerülhet

az új közigazgatási határok miatt, az új alaptörvény szerintük ugyanis tovább korlátozza politikai képviseletüket.

Egy dél-nepáli etnikai kisebbség, a madhesiek ezért a nepáli-indiai határon tüntetésbe kezdtek, lezárva a két állam közötti összeköttetést, súlyos üzemanyag- és gyógyszerhiányt okozva az országban.