Megint verekedés volt a török parlamentben

Vágólapra másolva!
Megint egymásnak estek a török parlamentben a képviselők a mentelmi jog eltörléséről szóló vitában. Már múlthéten is hasonló eredménnyel "tárgyaltak" a javaslatról, akkor öt ember szorult orvosi ellátásra.
Vágólapra másolva!

Ismét verekedés tört ki a török parlamentben hétfőn, ütötték, rúgták egymást a politikusok, amikor a képviselők mentelmi jogának eltörléséről szóló javaslatról vitáztak - jelentette a Dogan török hírügynökség.

A leendő alkotmányt megalkotó parlamenti bizottság ülésén a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) politikusai különböztek össze a kurdbarát Népek Demokratikus Pártja (HDP) tagjaival.

Volt, aki vizespalackot dobott képviselőtársához a terem egyik végéből a másikba,

míg mások a közelharcot részesítették előnyben.

Többen megsérültek a verekedésben

A téma ezúttal is a parlamenti képviselők mentelmi jogának eltörléséről szóló alkotmánymódosítási javaslat volt.

A változtatást a kormány szeretné elérni,

mivel Recep Tayyip Erdogan török elnök azzal vádolja a kurdbarát pártot és annak vezetőit, hogy azok kapcsolatban állnak a betiltott Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) nevű terrorszervezettel.

A feszültséget hétfőn az szította, hogy Bekir Bozdag igazságyügyi miniszter bírálta a legutóbbi erőszakos megnyilvánulásokat. Mint mondta, a mutatott viselkedés nem méltó képviselőhöz. A verekedést két isztambuli képviselő, Mehmet Metiner az AKP-ból és Garo Paylan a HDP-ből kezdte.

A legnagyobb ellenzéki tömörülés, a Köztársasági Néppárt (CHP) egyik ankarai képviselője, Murat Emir felállt az egyik asztalra és onnan próbálta meg csitítani kollégáit.

A verekedésben többen megsérültek, őket kórházba szállították.

Felszította török-kurd konfliktust

Legutóbb múlt szerda este volt hasonló verekedés a török parlamentben. Akkor szintén ebből az okból tört ki a konfliktus, az ülést felfüggesztették és hétfőre halasztották.

Szerdán 5 embert kellett orvosi ellátásban részesíteni.

Az alkotmánymódosító javaslat további feszültséget kelt a török-kurd konfliktusban, amely 2 és fél év fegyverszünet után tavaly júliusban robbant ki újra.

A török haderő tavaly december óta átfogó katonai akciót hajt végre a kurd autonómiáért küzdő felkelők ellen az ország délkeleti részében. Az összecsapások során július óta a biztonsági erők több mint 350 tagja vesztette életét, és a PKK mintegy 5400 lázadóját "tették ártalmatlanná".

Az 1984 óta tartó konfliktusban már mintegy 40 ezren vesztették életüket.