Tüntetők százai ellen indult eljárás Egyiptomban

Vágólapra másolva!
Egyiptomban perbe fogtak 237 aktivistát, akik Abdel-Fattáh esz-Szíszi elnök ellen tüntettek. A tekintélyelvű rezsim, és a Szaúd-Arábiának adott szigetek miatt vonultak utcára. 
Vágólapra másolva!

Hamarosan megkezdődik azoknak az egyiptomi tüntetőknek a pere, akik ellen két áprilisi tüntetéssorozat miatt kezdődött eljárás az észak-afrikai országban. Összesen 237 embert állítanak majd bíróság elé - tudta meg a Reuters egyiptomi törvényszéki forrásokból.

Először április 15-én volt tüntetés.

Ez volt az az első jelentős rezsimellenes megmozdulás Szíszi két és fél évvel ezelőtti hatalomra lépése óta. Emberek ezrei vonultak az utcára, hogy tiltakozzanak, amiért az államfő átenged két stratégiai szempontból fontos vörös-tengeri szigetet Szaúd-Arábiának.

A titkos tárgyalások alatt született, majd a szaúdi király kairói látogatása során bejelentett döntés hatalmas felháborodást váltott ki Egyiptomban. A szigetekről az ország parlamentje dönt majd, de már a terv bejelentésekor rengetegen követelték az elnök megbuktatását.

Szíszi és rendszere ellen április 25-re is megmozdulásokat szerveztek ellenzékiek, de ezt a hatóságok a demonstráció előtti tömeges letartóztatásokkal sikeresen megakadályozták. Az óriási biztonsági készültség ellenére kialakuló kisebb tiltakozó akciókat

a kirendelt rendőrök gyorsan feloszlatták.

Az emberek a tekintélyelvű Szíszi-rezsimmel is elégedetlenek. A hadsereg tábornoka 2013 nyarán lett az ország ideiglenes vezetője, amikor tömegtüntetéseket követően katonai hatalomátvétel után megbukott a 2012-es választásokon győztes Mohamed Murszi elnök. 2014-ben azután Szíszi civilként is megnyerte az elnökválasztást. Az országban hatalomra kerülése után sorra tartóztatták le Murszi és pártja, a Muzulmán Testvériség híveit, és más ellenzéki aktivistákat.

A most perbe fogott aktivisták ellen az a vád, hogy engedély nélkül demonstráltak. Ha a bíróság bűnösnek találja őket, akár

három évig terjedő szabadságvesztéssel számolhatnak.

Egy ellenzéki szervezet csütörtökön azt közölte, hogy a biztonsági erők április 15. és 27. között összesen 1277 embert, köztük 52 kiskorút vettek őrizetbe. Az elhurcoltak körülbelül felét később elengedték.