Fegyveresek támadtak egy ENSZ-támaszpontra Maliban

Vágólapra másolva!
Legalább öt kéksisakos meghalt, amikor fegyveresek és öngyilkos merénylők támadtak egy ENSZ-támaszpontra Maliban. A főtitkár háborús bűncselekménynek minősítette a támadást.
Vágólapra másolva!

Fegyveresek és öngyilkos merénylők támadták meg az ENSZ mali missziójának (MINUSMA) támaszpontját az ország északkeleti részén fekvő Kidalban pénteken. Legalább öt guineai kéksisakos békefenntartó meghalt, és mintegy harmincan megsebesültek.

Ban Kimun ENSZ-főtitkár "háborús bűncselekménynek" minősítette a támadást.

A MINUSMA szerint

aknavető gránátokat lőttek a támaszpontra,

és egy gépkocsiba rejtett pokolgépet is működésbe hoztak a támadók. Olivier Salgado, a misszió szóvivője szerint lövéseket is lehetett hallani.

Röviddel a kidali támadást követően Timbuktu közelében három mali katonát öltek meg egy rajtaütésben - közölte a mali hadsereg szóvivője.

A támadást eddig senki nem vállalta

Mali északi részét 2012 márciusában iszlamista lázadók szállták meg, és az év végéig az ellenőrzésük alatt tartották. Céljuk a központi kormány megdöntése volt.

Egy francia vezetésű hadművelettel ugyan kiűzték őket, de

a fegyveres konfliktus nem szűnt meg,

és az ott maradt francia csapatok az ENSZ-erőkkel szövetségben azóta is próbálják stabilizálni az országot.

A támadások elkövetőjeként még egyetlen szervezet sem jelentkezett. A térségben tuareg szeparatisták is tevékenykednek, akik szerint viszont a pénteki terrortámadásokért iszlamista szélsőségesek felelősek.