Amerikaiak ellen akar vegyi fegyvert bevetni az Iszlám Állam

Iszlám Állam
Vágólapra másolva!
Amerikaiak ellen akar vegyi fegyvert bevetni az Iszlám Állam az amerikai hírszerzés vezetője szerint. James Clapper a müncheni nemzetközi biztonságpolitikai konferencián beszélt erről.
Vágólapra másolva!

Az Iszlám Állam amerikaiak ellen akarja bevetni vegyi fegyvereit - állította James Clapper, az amerikai nemzeti hírszerzés igazgatója (DNI) az 52. müncheni nemzetközi biztonságpolitikai konferencián.

Az Iszlám Állam rendelkezik vegyi fegyverrel Forrás: Twitter

James Clapper a fórum titkosszolgálati vezetőkkel folytatott panelbeszélgetésén elmondta:

elegendő bizonyíték áll rendelkezésre annak kijelentéséhez, hogy az Iszlám Állam rendelkezik vegyi fegyverrel

- főleg mustárgázzal -, és számos esetben be is vetette azt. Ez Clapper szerint igen jelentős fejlemény, mert az 1995-ben egy vallási szekta által Tokióban elkövetett merénylet óta nem fordult elő, hogy szélsőséges szervezet vegyi fegyver alkalmazásával próbálja meg érvényesíteni akaratát.

- A nemzetközi terrorizmus történetének új fordulata egy "aggasztó trend" kibontakozásához vezethet, és gyökeres változást eredményezhet az Iszlám Állam felemelkedése révén kialakult konfliktusokban - tette hozzá a DNI igazgatója.

Már többször használták

Mindez az Egyesült Államokat is fenyegeti, mert vannak arra utaló adatok, hogy

- mondta James Clapper. A több titkosszolgálat munkáját összehangoló DNI igazgatója arról nem szólt, hogy értesüléseik szerint az Egyesült Államok területén vagy máshol történhet-e ilyen merénylet.

A DNI vezetőjéhez hasonlóan nyilatkozott a CIA igazgatója, John Brennan is, aki a CBS amerikai televíziónak azt mondta, hogy


Arra a kérdésre, hogy a szélsőségesek képesek-e Irakon és Szírián kívüli használatra exportálni a vegyi fegyvert, John Brennan a televízióban pénteken sugárzott összeállításban azt válaszolta: lehetséges, hogy ez bekövetkezik.