Lefejezte a nyelvtanárnőt a könyvtáros Varsóban

Vágólapra másolva!
Európai elfogatóparancsot adott ki a varsói bíróság egy könyvtáros ellen, akit azzal gyanúsítanak, hogy lefejezett egy nyelvtanárnőt. 
Vágólapra másolva!

A harmincas éveiben járó feltételezett elkövető, Kajetan Poznanski a hatóságok szerint egy meg nem nevezett nyugat-európai országba szökött. Ewa Leszczynska-Furtak, a lengyel főváros törvényszékének szóvivője szerint a férfi a

bűnügyi és pszichiátriai nyilvántartásokban nem szerepel,

mégis nagyon veszélyesnek tartják.

Hannibal Lecter csodálója

A lengyel média kiderítette, hogy Poznanski a fiktív sorozatgyilkos, Hannibal Lecter csodálója. Az ókori költészetről tartott előadásokat, amelyeket

vérfagyasztó fotókkal illusztrált,

és szamurájkardokat gyűjtött.

Szamurájkarddal végeztek vele

Az áldozat egy fiatal nyelvtanárnő, aki a lakásán adott olaszórákat. Ott fejezték le egy szamurájkarddal. A gyanúsított a holttestet taxival szállította el a saját otthonába, amelyet később felgyújtott. A tűzoltók

itt bukkantak rá a nő maradványaira, a törzse egy táskában, a feje egy hátizsákban volt.