Törökország kész menedéket nyújtani

Vágólapra másolva!
Törökország kész menedéket nyújtani a szíriai kormánycsapatok aleppói offenzívája elől menekülő több tízezer civilnek - közölte a hét végén Recep Tayyip Erdogan török államfő a repülőgépen, hazafelé jövet latin-amerikai és szenegáli körútjáról.
Vágólapra másolva!

Hétfő óta több tízezer nő és gyerek hagyta el Aleppót az orosz légierő által támogatott kormánykatonák és a lázadók harcai elől menekülve.

Az elmúlt két napban mintegy 30-35 ezer ember érkezett a török határtól öt kilométerre fekvő Azaz környékére - mondta szombaton Süleyman Tapsis, a határ menti Kilis török tartomány kormányzója, aki attól tart, hogy akár 70 ezerre is duzzadhat a menekültek száma.

Szabad ég alatt

A török hatóságok eddig a határnak ezen a szakaszán nem engedélyezték a szíriai menekültek átkelését Törökország területére, így ők kénytelen voltak menedéket keresni az Azaz és a határ között félúton fekvő Bab asz-Szalama környéki fűtetlen menekülttáborokban.

Helyszíni tudósítások szerint ezrek töltötték az éjszakát a szabad ég alatt, az utakon, mezőkön vagy mecsetekben.

Az Azazból a törökországi Kilisbe vezető úton fekvő oncupilari határátkelő vasárnap reggel is zárva volt, de névtelenül nyilatkozó török illetékesek azt mondták, hogy sürgős esetekben megnyitják a határt.

Mevlut Cavusoglu török külügyminiszter azt mondta, hogy országa jelenleg 2,7 millió szíriai menekültnek nyújt védelmet, és tartani fogja magát a „nyitott határok” politikájához. Azt nem közölte, hogy mikor nyitják meg a határt az aleppói menekültek előtt.