Vannak még túlélők a romok alatt

Tajvan, földrengés
Tajnan, 2016. február 6. Mentőcsapatok tagjai kutatnak túlélők után egy 17 emeletes lakóház romjai között a Tajvan déli részén fekvő Tajnanban 2016. február 6-án, miután a Richter-skála szerinti 6,4 erősségű földrengés rázta meg a térséget. A természeti katasztrófában legkevesebb hét ember életét vesztette, több mint négyszázan megsebesültek. (MTI/AP/Wally Santana)
Vágólapra másolva!
Tizennyolcra emelkedett a szombat hajnali tajvani földrengés halálos áldozatainak száma, 152 embert még nem találnak a legsúlyosabban érintett Tajnan városban. A mentőegységek vasárnap még hallottak életjeleket a 17 emeletes lakóház romjai közül.
Vágólapra másolva!

Laj Csing-te tajnani polgármester szerint még 124 ember lehet az épület romjai alatt. Sokakat azért tudtak kimenteni, mert a túlélők megmondták a mentőalakulatoknak, hogy pontosan hol keressék őket – idézte a szavait a CBS News.

A 96 lakásos épületnek 256 bejelentett lakosa volt, de a katasztrófa idején többen tartózkodtak benne. Feltételezések szerint az épület alapja, váza és az építéséhez használt anyagok nem feleltek meg a szabványoknak.

Egész éjjel dolgoztak

A 6,4-es erősségű földrengés helyszínén az elmúlt éjszaka is dolgoztak a katasztrófamentők, a vasárnap kora reggeli órákban három embert emeltek ki élve a romok alól, köztük egy apát és a kisfiát.

Eddig már százakat helyeztek biztonságba, a sérültek száma 500 felett van, 98-an vannak még kórházban.

A tajnani önkormányzat összesítése szerint a városban kilenc épület dőlt romba, és öt másik rongálódott meg.

Mentőcsapatok tagjai kutatnak túlélők után egy 17 emeletes lakóház romjai között Forrás: MTI/AP/Wally Santana

A földrengés helyi idő szerint nem sokkal hajnali 4 óra előtt történt, központja Kaohsziung város egyik kerületében volt, 15 kilométeres mélységben. Tajnanban 44 másodpercen át tartott, míg Kaohsziungban 20 másodperces volt. A kínai szárazföldi földrengésfigyelő központ 6,7-es erősségű rengést mért.