A szélsőjobb vezére lett az „év hazugja” Franciaországban

- election Horizontal
President of the French far-right Front National (FN) party, Marine Le Pen delivers a speech during a campaign meeting in Nimes on December 2, 2015 ahead of the upcoming regional elections. / AFP / PASCAL GUYOT
Vágólapra másolva!
A szakértőkből álló francia zsűri Marine Le Pent választotta „az év politikai hazugjának”, amiért többször is valótlanságot állított – elsősorban a menekültekkel kapcsolatban.
Vágólapra másolva!

A díjat odaítélő zsűri újságírókból áll, a vezetője pedig Thomas Guénolé politológus. A döntésüket Le Pen több kijelentésére alapozták – többek között arra, amikor a Nemzeti Front vezére egy tévéinterjúban a valóságosnak a tízszeresére tette a Földközi-tengeren keresztül menekülők számát.

Hazudott akkor is, amikor a Twitteren azt állította, hogy Calais-ban tűzoltókat támadtak meg a menekültek – ezt később maga a helyi tűzoltóság cáfolta – emlékeztetett a The Local.

Marine Le Pen feltűnően gyakran „téved", ha a menekültekről van szó Forrás: AFP/Pascal Guyot

Az sem volt igaz, amikor 99 százalékra tette a férfiak arányát a menekültek között. Ezt később maga is 75 százalékra csökkentette, a valóság azonban közelebb jár a 69-hez.

A díj célja az, hogy kordában tartsa a politikusokat, és bátorítsa a közvéleményt, hogy figyelje a politikai közbeszédet.

Immár másodszor ítélték oda – első alkalommal Nicolas Sarkozyé lett a meg nem tiszteltetés.