Kirúgták a parancsnokot, akinek az embereit elfogták az irániak

Vágólapra másolva!
Az amerikai haditengerészet kirúgta azt a parancsnokot, akinek tíz emberét januárban elfogták, és 15 órán keresztül fogva tartották az irániak.
Vágólapra másolva!

Az Origo is beszámolt arról, hogy január közepén az irániak elfogtak két amerikai hajót a tíztagú legénységgel együtt.

A századnak, amelyhez tartoztak, Eric Rasch volt a parancsnoka. Ő volt a felelős a négyszáznál több tengerész kiképzéséért és megfelelő készenlétéért, ám a csütörtöki közlemény szerint elveszítette a haditengerészet bizalmát.

Egy név nélkül nyilatkozó illetékes a CBS Newsnak elmondta, hogy Rasch nem mutatott hatékony vezetői képességeket, és képtelen volt biztosítani a század megfelelő működését.

Bár ő az első, aki az ügy miatt elbocsátottak, több tengerész is feddést. A vizsgálat a hónap végére fejeződik be, és valószínűleg további személyeket is megbüntetnek majd.