Erkölcstelenség miatt vettek őrizetbe modelleket Iránban

Magyar lányok külföldi pasival: Ha kell, felkötöm a hidzsábot (18+)
Vágólapra másolva!
Nyolcvan, a divat világban dolgozó embert vettek őrizetbe Iránban erkölcstelenség miatt. A letartóztatott manökenek bűne az volt, hogy nem viseltek fejkendőt a róluk készült képeken.
Vágólapra másolva!

Iránban nyolc, a divat világában dolgozó embert vettek őrizetbe erkölcstelenség és "iszlámellenes kultúra" terjesztésének vádjával, köztük manökeneket azért, mert fejkendő nélkül jelentek meg róluk képek az Instagramon.

Az iráni manökenek bűne az volt, hogy fejkendő nélküli képek jelentek meg róluk Forrás: Thinkstock

Az iráni állami televízió hétfői jelentése szerint a hatóságok újabb vizsgálatokat tartottak a divatszakmában, főként a szóban forgó képmegosztó portált vették górcső alá.

Nem viseltek fejkendőt

A Dzsavád Bábát, a kiberbűnözéssel foglalkozó törvényszék bíráját idéző híradás szerint

58 manökent és 59 fényképészt, valamint 51 divatházi alkalmazottat

azonosítottak, akik közösségi oldalakat vettek igénybe. Nyolcat közülük őrizetbe vettek erkölcstelen tartalmak közzétételéért és "iszlámellenes kultúra" terjesztéséért.

Néhány őrizetbe vett nő bűne az, hogy nem viselt fejkendőt,

miközben Iránban ez kötelező. További 21 ember ellen indult eljárás.

A Facebook tulajdonában lévő Instagram egyelőre nem reagált az intézkedésekre. Iránban nagyon népszerű ez a képmegosztó oldal, a Facebook és a Twitter azonban nem hozzáférhető.

Bejátszották a bűnbánó modellt

Dzsavád Bába szerint

és a felület felhasználóinak hatvan százaléka nézi is ezeket az oldalakat.

Az iráni állami tévé élő adásában játszotta be az egyik "bűnbeesett" modell, Elham Arab nyilatkozatát, aki önszántából a teheráni ügyészség előtt bocsánatot kért cselekedeteiért és azt tanácsolta az iráni nőknek, hogy ne essenek az ő hibájába.

A manöken azt is elmondta, hogy havonta 3300 dollárnak megfelelő összeget keres, miközben Iránban a minimálbér alig haladja meg a havi kétszázat.