Dzsihádista toborzókat fogtak el Törökországban

Vágólapra másolva!
Az Iszlám Állam terrorszervezet hét feltételezett tagját vették őrizetbe hétfőn a török hatóságok a kelet-törökországi Elazig városban tartott házkutatások során.
Vágólapra másolva!

Az előállítottak között van az Iszlám Állam egyik felső vezetője, valamint egyik hóhérja. A gyanúsítottak a közelmúltban érkeztek Szíriából. A rajtaütések során nagy számban kerültek kézre az Iszlám Államhoz köthető dokumentumok. A Dogan török hírügynökség értesülése szerint az állítólagos terroristák újoncokat toboroztak a szervezet soraiba. Az utóbbi négy hónapban az Iszlám Állam 190 feltételezett terroristáját vették őrizetbe Törökországban.

Lőtték az Iszlám Állam állásait

Előzőleg a török tüzérség - az Egyesült Államok vezette koalíciós erőkkel együttműködve - ismét lőtte az Iszlám Állam szíriai hadállásait, főként tüzérségi ütegeket vettek célba Aleppó városától északra, de dzsihádista búvóhelyeket is értek találatok. A támadássorozatban a török híradások szerint 27 terrorista halt meg. Az érintett területekről az Iszlám Állam gyakran támadja aknagránátokkal a határhoz közeli török településeket. A délkeleti országrészben fekvő Kilis városban már több mint 20 halálos áldozatot követeltek az ilyen támadások. Ankara tüzérségével vagy légierejével rendszeresen viszonozza ezeket a tüzérségi támadásokat.