Donald Trump nyert Nebraskában és Nyugat-Virginiában is

Donald Trump előválasztás Nebraska
Vágólapra másolva!
Donald Trump nyerte a republikánusok nebraskai és nyugat-virginiai előválasztását. A demokraták csak Virginiában szavaztak, a szoros versenyben Bernie Sanders nyert 51 százalékkal.
Vágólapra másolva!

A papírforma igazolódott a keddi előválasztásokon: Nyugat-Virginiában és Nebraska szövetségi államban a republikánus oldalon a New York-i üzletember, Donald Trump győzött.

Donald Trump nyert Nebraskában is Forrás: MTI/AP/Mary Altaffer

A demokratáknál Bernie Sanders vermonti szenátor 51 százalékkal nyert Virginiában.

Cruz, Kasich és Carson a szavazólapon

Bár a republikánus táborban Ted Cruz texasi szenátor és John Kasich ohiói kormányzó múlt heti visszalépésével Donald Trump maradt az egyedüli elnökjelölt-aspiráns, a szavazócédulákon azért változatlanul

szerepelt néhány korábbi elnökjelölt-aspiráns neve is.

Így például Ted Cruz és John Kasich, sőt, még a jóval korábban visszalépett Ben Carson sebészprofesszor, Marco Rubio floridai szenátor és Jeb Bush volt floridai kormányzó neve is szerepelt, lehetett rájuk is voksolni.

70 százalékkal nyert Trump

Ted Cruzra a nyugat-virginiai szavazók 11 százaléka, John Kasichre 10 százaléka, Ben Carsonra pedig 2 százaléka voksolt, és még Jeb Bush is kapott bő egyszázaléknyi szavazatot.

Donald Trump azonban a voksok 70 százalékával aratott diadalt.

Nyugat-Virginiában 34 delegátus, azaz kongresszusi küldött elnyerése volt a tét, Nebraskában 36 delegátusról döntöttek.

Trump a nebraskai előválasztást – és vele mind a 36 küldött támogatását – is megnyerte.

Sanders nyert Virginiában

A demokraták csak Nyugat-Virginiában járultak az urnák elé, ők ugyanis Nebraskában már korábban voksoltak. A vermonti szenátor alig egy órával az urnák zárása és az első részeredmények megjelenése után már

győztesnek hirdette ki magát,

pedig az este során nemegyszer fordult a kocka, és Hillary Clinton vette át a vezetést.

A vermonti szenátor végül 51 százalékos támogatottsággal nyerte meg a nyugat-virginiai előválasztást, amelyen Clintonnak csak a választók 36 százalékának bizalmát sikerült kivívnia.

Csak lassíthatja Clintont

Győzelmi beszédében Sanders úgy fogalmazott, hogy

és emlékeztetett arra, hogy a nyugat-virginiai előválasztás üzenete nem más, mint az, hogy az emberek új gazdaságpolitikát akarnak

Sanders a nyugat-virginiai eredménnyel immár a tizenkilencedik szövetségi államban aratott diadalt, míg vetélytársa, Hillary Clinton huszonhárom államban győzött. Elemzők felhívják azonban a figyelmet arra, hogy Sanders jó előválasztási eredménye immár

igaz, lassíthatja a volt külügyminiszter „előretörését”.