Egyre több menekült gyerek érkezik egyedül

cumisüveg EGYÉB TÁRGY életkép etet FOTÓ FOTÓTÉMA gyermek kislány menekült menekülttábor sátor SZEMÉLY TÁRGY testvér refugee camp
Sanliurfa, 2014. október 15. Szíriai kislány testvérével egy menekülttáborban, a török-szíriai határ közelében fekvő törökországi Sanliurfában 2014. október 15-én. A határ túloldalán az Iszlám Állam szélsőséges iszlamista szervezet fegyveresei Kobani kurd várost ostromolják, a tábor lakói onnan menekültek el. (MTI/Anadolu/Ömer Ürer)
Vágólapra másolva!
A menekülthullámmal egyre több gyerek érkezik Németországba kísérő nélkül: egy év alatt a számuk közel meghatszorozódott. A legaggasztóbb, hogy kiskorú lányok is útra kelnek. A legújabb törvényi szigorítással a német kormány a menekülthullámnak próbál gátat szabni, de a tervezet egyik hozadéka, hogy a kíséret nélküli gyerekeknek esélyük sem lesz újra látni a szüleiket.
Vágólapra másolva!

A menekültválság egyik legaggasztóbb hozadéka, hogy már gyerekek is nekivágnak a bizonytalannak. Egy német ifjúságvédelmi szervezet, a BumF szerint 2015. január eleje és a 2016. január vége között 60 162 szülői kíséret nélküli kiskorú lépte át a német határt. Ez a szám két évvel korábban mindössze 11 642 volt. Riasztó adat, hogy egyre fiatalabb gyerekek is érkeznek a menekülthullámmal,

ráadásul egyedül.

A legaggasztóbb, hogy kislányok is nekivágnak a veszélyekkel teli útnak, amire eddig nem volt példa.

A válság legkiszolgáltatottabbjai

„Hétéves volt a legfiatalabb, akivel az egyik menekültellátó intézményben találkoztam” – mondta Katharina Pinzel. A Münchenben dolgozó szociális munkás elmesélte az Origónak, mi történik a bajor fővárosban a kíséret nélkül érkező gyerekekkel, miután átlépték a német határt.

Katharina Pinzel Münchenben szociális munkás. Azt mondja, a legtöbb gyermekkorú menekült írni és olvasni sem tud Forrás: Szabó Zsuzsanna - Origo

Először egy felvételi intézménybe (Erstaufnahmeeinrichtung) kerülnek, ott a regisztráció és az orvosi vizsgálat történik. Kikérdezik őket, honnan jöttek, és megpróbálják megbecsülni a korukat. A legtöbben semmilyen papírt nem hoznak magukkal.

Trauma és végeláthatatlan vándorlás

A regisztráció után az orvosok megnézik, hogy szenvednek-e valamilyen betegségben, és ha szükséges, gyógyszereket írnak fel nekik. A regisztrációs helyeken pszichológusok is dolgoznak, akik felmérik, mennyire súlyos trauma érte a gyerekeket. A szakemberek igyekeznek stabilizálni az állapotukat.

A legnagyobb nehézséget az jelenti, hogy nem beszélnek németül, ezért tolmácsokat is alkalmaznak a központokban. A legtöbb menekült Afganisztánból, Szíriából, Irakból, Eritreából és Szomáliából jön.

Már lányok is érkeznek kíséret nélkül, amire korábban nem volt példa.

Ezekben az intézményekben három hónapot töltenek el a fiatalkorúak, utána szétválasztják őket életkoruk szerint.

Sokan sem írni, sem olvasni nem tudnak. A szíreknél azonban nem jellemző, hogy szülői kíséret nélkül jönnének gyerekek, és ők meglepően iskolázottak, mondta Katharina Pinzel az Origónak.

A szülői kíséret nélkül érkező gyerekek a legkiszolgáltatottabbak Fotó: Vörös Szabolcs - Origo

Kettéválnak útjaik

A 15 év alatti kiskorúakat gyermekotthonokban helyezik el, és beiskolázzák őket, amint megtanulnak németül. A 15 év és 18 év közöttiek a regisztrációs procedúra után ifjúsági központokba kerülnek.

Az idősebbek előbb külön menekülteknek kialakított osztályokba járnak, majd ők is becsatlakoznak a német oktatási rendszerbe.

Egy ilyen bentlakásos központban dolgozik Katharina Pinzel is. Ez az integrációs folyamat második állomása. A bajor szociális munkás csoportjában 13-an vannak, 16-18 évesek. A bentlakásos intézményben próbálnak minél többet foglakozni velük. Nyelvet oktatnak, sportolási és tanulási lehetőséget biztosítanak a fiataloknak.

Bajorország fogadja be az egyedül érkező menekült kiskorúak zömét Fotó: Vörös Szabolcs - Origo

Változó állapot

Néhányan félősek, mások agresszívek, vannak, akik alvászavarokkal küzdenek, mondta Katharina Pinzel. De a legnagyobb kihívásnak nem a kezelhetetlen fiatalokat tartja, hanem azt, hogy lassan minden ilyen intézmény megtelik.

Nem tudom, hogy az ezután érkező gyerekeket és fiatalokat hol tudják majd elhelyezni.

A szülők nélkül érkező gyermek menekültek elhelyezésével leginkább Bajorország foglalkozik, derül ki a BumF jelentéséből. A délnémet tartomány erre a célra kialakított intézményeinek a telítettsége már tavaly novemberben 176 százalékos volt. Ezt az arányt idén januárra – a többi tartományba való áthelyezéseknek köszönhetően – sikerült 150 százalékosra csökkenteni.

2016 januárjára a német tartományok zömében már nem volt elég hely az egyedül érkező gyermekek elszállásolására és felügyeletére.

A keletnémet tartományok, mint Brandenburg, Türingia és Szászország rendelkeznének még szabad kapacitással, de ezeken a területeken a legerősebb a menekültellenesség Németországban.

Nincs elég férőhely az egyedül érkező gyerekeknek Fotó: Vörös Szabolcs - Origo

Nincs jó megoldás

A német kormány úgy látja, hogy ekkora menekülthullámmal nem tud megbirkózni, és módosított a szabályokon. A legújabb törvénycsomag-javaslat két évre felfüggesztené a menedékkérők németországi családegyesítését,

kivételt csak azok a menekültek jelentenének, akik üldöztetésnek lennének kitéve az országukban.

Bár a korlátozással elvileg jelentősen csökkenthető az Európába érkező menedékkérők száma, az egyedül érkezett kiskorúaknak esélyük sem lesz újra találkozni a szüleikkel.