Kértek két sütit, aztán lőni kezdtek

Tel-Aviv, 2016. június 9.
Rendőrök helyszínelnek a Max Brenner étterem előtt Tel-Aviv Szaróna szórakozónegyedében, ahol két palesztin fegyveres tüzet nyitott az ott vacsorázókra, négy ember megölt és legalább ötöt megsebesített 2016. június 8-án. A két tá
Tel-Aviv, 2016. június 9. Rendőrök helyszínelnek a Max Brenner étterem előtt Tel-Aviv Szaróna szórakozónegyedében, ahol két palesztin fegyveres tüzet nyitott az ott vacsorázókra, négy ember megölt és legalább ötöt megsebesített 2016. június 8-án. A két támadót elfogták, az egyikük megsebesült. (MTI/EPA/Jim Hollander)
Vágólapra másolva!
Négy embert megölt, többet súlyosan megsebesített a két palesztin terrorista Tel-Aviv szórakozónegyedében. Automata fegyvereik voltak.
Vágólapra másolva!

Két fiatal férfi sétált be szerda este 9 körül a Max Brenner étterembe Tel-Aviv egyik legújabb és legnépszerűbb bulinegyedében, a Szarónában. A nemrég felújított környék központja a hatalmas bevásárlócsarnok, amelyben több étterem is van, a környékén pedig boltok mellett rengeteg étterem és bár. Pár perc sétára innen található a védelmi minisztérium, egy nagy pályaudvar, valamint a legnagyobb tel-avivi bevásárlóközpont, az Azrieli Center is.

A két férfi, Muhammad és Khalid Muhamra

sötét öltönyt, fehér inget és vékony nyakkendőt viselt,

ezt mondta a pultos a Times of Israelnek. Üldögéltek egy ideig, rendeltek két úgynevezett Milky Fudge Brownie-t, majd egyszer csak előhúzták fegyvereiket, és lőni kezdtek.

A pultos szerint egy percig tartott a lövöldözés. Hárman azonnal meghaltak, egy ember később a kórházban, ahová további öt embert vittek be súlyos állapotban, ezt mondta Micky Rosenfeld rendőrségi szóvivő a CNN-nek. Összesen 13-an sérültek meg.

Az egyik szemtanú az izraeli Channel 10 csatornának azt mondta, fia születésnapját ünnepelték a népszerű csokigyár által üzemeltetett étteremben, amikor meghallották a lövéseket. Ekkor

azonnal menekülni kezdtek,

ahogy mindenki az étteremben.

Végül a két terrorista is elfutott, őket biztonságiak és rendőrök fékezték meg, egyiküket meglőtték, őt kórházba vitték, a másikat letartóztatták.

A rendőrség áprilisban figyelmeztette a bevásárlóközpont üzemeltetőit, hogy a hely nem elég biztonságos. Az épületen belülre, a piacrészre ugyan csak átvizsgálás után lehet belépni, de a kívülről is megközelíthető éttermeknél nincs biztonsági ellenőrzés. A Max Brennerben például őr sincs.

Rendőrök helyszínelnek a Max Brenner étterem előtt Forrás: MTI/EPA/Jim Hollander

A szerdai a második hasonló terrortámadás volt idén Tel-Avivban. Január elsején egy magányos merénylő lövöldözött egy bárnál a forgalmas Dizengoff utcában. Ott két embert ölt meg, majd menekülés közben egy taxisofőrt is. A terrorista után hajtóvadászat indult, napokkal később lelőtték. Márciusban aztán Jaffában támadt késsel egy fiatal terrorista járókelőkre, egy embert megölt, 10-et megsebesített, mielőtt lelőtték.

Ilyen késes támadásból rengeteg volt tavaly október óta az országban. A merénylők többsége magányosan támadt, az ilyen merényletek különösebb előkészítést sem igényelnek. Elemzők viszont most arról beszélnek, hogy a szarónai támadásra készülniük kellett,

be kellett például szerezni az automata fegyvereket.

A merénylők egyébként unokatestvérek, mindketten 21 évesek, Ciszjordániában, Hebron közelében laktak.

A terrortámadásért a Hamász vállalta a felelősséget. Elemzők egyébként már korábban is tartottak attól, hogy a muszlim böjti hónap,

a Ramadán alatt megnő a merényletek veszélye.

A mostani támadásról viszont annak ellenére nem voltak titkosszolgálati információk, hogy a két férfit már figyelték egy ideje a hatóságok. Egyelőre azt sem tudják, hogyan jutottak be Ciszjordániából Izraelbe.

Benjamin Netanjahu miniszterelnök kemény válaszlépéseket ígért. Első lépésként bejelentették, hogy felfüggesztik a belépési engedélyét annak a 83 ezer ciszjordániai palesztinnak, akik a Ramadán idejére előzőleg megkapták ezt, hogy meglátogathassák a családjukat Gázában. Szintén felfüggesztették a biztonsági előírások gázaiakra vonatkozó könnyítését, akik így többek között a Templom-hegyre sem mehetnek el.