Ukrán segítséggel próbált kijutni Oroszországból

Vágólapra másolva!
Feltartóztatták az orosz–ukrán határon szerda este Vira Szavcsenkót, a Moszkvában elítélt Nagyija Szavcsenko ukrán helikopterpilóta testvérét, aki egy ukrán konzul kíséretében próbálta elhagyni Oroszországot, sikertelenül.
Vágólapra másolva!

Bár Petro Porosenko elnök az éjjel utasította az ukrán külügyminisztériumot, hogy mindent kövessenek el Vira Szavcsenko hazajuttatása érdekében, igyekezetük nem járt sikerrel. A nő ügyvédje, Ilja Novikov órákkal később a TASZSZ orosz hírügynökségnek elmondta, hogy védence nem hagyhatta el az országot, ezért a diplomaták visszaindultak vele Ukrajna rosztov-na-donu-i konzulátusára.

Órákat ült a védett autóban

Az incidens, amely a dél-oroszországi Rosztovi terület csertkovói határátlépő állomásán történt, bonyodalmat okozhat a Moszkvában elítélt Nagyija Szavcsenko Ukrajnának történő átadása ügyében. Az átadást megágyazó folyamat a legmagasabb szintű egyeztetések nyomán éppen csak elkezdődött, és hónapokig is elhúzódhat. Novikov korábbi közlése szerint az orosz határőrök az ellene kiadott körözésre hivatkozva nem engedték kilépni az országból Vira Szavcsenkót, aki emiatt a határon órákon át az őt szállító konzul diplomáciai rendszámú autójában várakozott, a kocsi diplomáciai védettségét élvezve. Az ukrán külügyi tárca közlése szerint a vele lévő konzul közben a helyi rendőrőrsön harcolt azért, hogy szabadon engedjék, és az ország moszkvai nagykövetsége is ezen dolgozott.

Meleg éghajlatra küldte a bírót

A fiatal nő ellen a csecsen legfelsőbb bíróság egyik bírájának megsértése miatt van érvényben letartóztatási parancs Oroszországban. Ügyvédje elmondása szerint Vira Szavcsenko tavaly október 28-án Groznijban a Csecsen Köztársaság legfelsőbb bíróságán úgynevezett társadalmi védőként vett részt két ukrán férfi tárgyalásán, akik ellen az volt a vád, hogy az 1994-95-ös első csecsen háborúban Oroszország elleni harci cselekményekben vettek részt. A tárgyalást azonban Szavcsenko folyamatosan bekiabálásokkal zavarta, és amikor a bíró kivezettette, ő sértő megjegyzéseket tett a bíróra. Az incidens nyomán bűnvádi eljárást indítottak ellene, de az idézésekre nem jelent meg, és azóta a csecsen hatóságok vádat is emeltek ellene.