Székely terroristákkal riogat a román ügyészség

DIICOT, DIICOT-kommandó
A román ügyészségi DIICOT-kommandó tagjai.
Vágólapra másolva!
Kézdivásárhelyen akart robbantani a Hatvanégy Vármegye Ifjusági Mozgalom helyi vezetője a romániai terrorizmus elleni ügyészség szerint, az erdélyi HVIM szerint viszont alaptalan a gyanúsítás, és szabályos kommandósrohamot indítottak tagjaik ellen, akiknél csak petárdát, airsoft eszközöket találtak.
Vágólapra másolva!

Házi készítésű bombát akart felrobbantani a román nemzeti ünnep alkalmából tartott kézdivásárhelyi rendezvényen a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) egyik helyi vezetője, akit őrizetbe vettek - jelentette be kedden a romániai szervezett bűnözés és terrorizmus ellenes ügyészség (DIICOT).

Az ügyészség honlapján közzétett közlemény szerint az illetőt az alkotmányos rend elleni cselekedetek elkövetésének a szándékának és a robbanóanyagokra vonatkozó szabályok megsértésének gyanújával vették őrizetbe.

Beszállt a titkosszolgálat is

A DIICOT szerint a házkutatások során lefoglalt eszközök alkalmasak voltak arra, hogy román állampolgárokat, illetve javaikat veszélyeztessék.

A román ügyészségi DIICOT-kommandó tagjai. Forrás: diicot.ro

Az ügyészség a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) segítségével derítette fel a kézdivásárhelyi esetet.

Egy petárda elég?

Csak születésnapi csillagszórót találtak és szilveszteri petárdát, illetve airsoft kiegészítő eszközöket találtak a kézdivásárhelyi vezetőnél, Beke Istvánnál – mondta az Origónak Szőcs Zoltán, a HVIM erdélyi elnöke Szerinte Bekét már hétfőn este Bukarestbe szállították, kihallgatása jelenleg is tart – de elvitték a kézdivásárhelyi fiókszervezet két másik tagját is.

Kommandósok rontottak rájuk, tizennyolc maszkos vitte el ma hajnalban is az egyik tagunkat.

Fegyvert, drogot és pirotechnikát kerestek náluk, de semmit sem találtak. Elvittek viszont több laptopot, magyar és vármegyés zászlót, mondta Szőcs Zoltán, aki tőlünk értesült arról is, hogy bombakészítéssel gyanúsították Bekét.

Szerinte "a román terrorelhárítás meg van bolondulva", ok nélkül zaklatják őket. Az erdélyi tagszervezet Facebook-oldalán is beszámolt a történtekről.

Toroczkai nem hiszi

Az állítólagos merényletről és az őrizetbe vételről szóló hírt „hitetlenkedve" fogadta Toroczkai László. Ásotthalom jobbikos polgármestere az Origónak azt mondta, ő maga már 2013 óta semmilyen módon nem vesz részt a mozgalom vezetésében.

Toroczkai László, még vármegyés pólóban. Kreálmánynak tartja a román ügyészségi vádakat Forrás: MTI/Mohai Balázs

A román hatóságok munkáját – saját tapasztalata alapján – Toroczkai állítása szerint fenntartásokkal fogadja, mert – mint emlékeztetett -, 2005-ben „mondvacsinált okokkal" őt kitiltották a román hatóságok, majd bármiféle indoklás nélkül ezt feloldották. A polgármester úgy vélte, a mostani eset a román hatóságok hasonló "kreálmánya" lehet.

Konzuli segítséget kértek

A HVIM-hoz szellemiségében közel álló Szent Korona Rádió úgy tudja, a letartóztatott vármegyések között két kettős állampolgár is van, akik a magyar konzulátushoz fordultak jogi segítségnyújtásért.

Értesülésük szerint a román terrorelhárítás a reggeli órákban feloszlatta a HVIM, a Vitézi Rend és egyéb civilszervezetek megemlékezését, melynek keretében a Székely Hadosztály előtt tisztelegtek volna.

Lebeszélt ügyvédek

Az esetre reagált Bacsa-Turner Gábor, a HVIM társelnöke is. Sajtóközleményében a SRI és az román ügyészség "törvénytelen eljárásáról" ír: szerinte a vármegyés tagok bukaresti kihallgatásán ügyvédek nem vehettek részt, sőt, a titkosszolgálat egyszerűen lebeszélte a védelmükre felkért jogi képviselőket - azt pedig hazugságnak tartja, hogy a lakásokon lefoglalt eszközökből pokolgépet lehetett volna készíteni.

Borús ünnep

December elsején Erdély Romániához csatolását ünnepli a román állam, az idei ünnepségre azonban rányomta bélyegét az egy hónappal ezelőtt történt bukaresti tragédia.

Tömegtüntetéseket váltott ki az október 30-i tűzeset Forrás: NurPhoto/Artur Widak

A Colectiva klub október 30-án este teltházzal üzemelt, amikor koncert közben felcsaptak a lángok, a tűzeset hatvan halálos áldozattal járt, és közel nyolcvanan megsérültek.

Nem lesz tűzijáték

A katasztrófa után tízezrek tüntettek a hatóságok hanyagsága és a korrupció ellen tiltakozva, ez is hozzájárult Victor Ponta és kormánya távozásához. A tagédia miatt Bukaresten és Kolozsváron is elmarad a december elsejére tervezett tűzijáték, Klaus Johannis államfő és Dacian Cioloș kormányfő pedig lemondta az ünnepi fogadásokat.