Biztonságban van az egyik orosz pilóta

Vágólapra másolva!
A kedden lelőtt Szu–24 egyik pilótáját kimenekítette a szír hadsereg. A másik is szerencsésen földet ért, de őt brutálisan meggyilkolták.
Vágólapra másolva!

Oroszország párizsi nagykövete, Alekszandr Orlov számolt be a pilóták sorsáról a Europe 1 rádiónak.

Elmondása szerint a két pilóta közül az egyik sebesülten ért földet, de „barbár módon meggyilkolták a dzsihádisták”.

A másikat éjszaka kiszabadították, majd elvitték a latakiai orosz bázisra.

Az rt.com helyszíni tudósítója reggel pár szót már váltott is vele reggelizés közben. Beszámolója szerint a pilóta szemlátomást jól van és egészséges.

A török légierő F–16-osa kedden lőtte le az orosz Szu–24-est.