Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Két nappal az után, hogy négyszemközt tárgyalt amerikai kollégájával, Barack Obamával, az orosz elnök szeptember 30-án csatába küldte az orosz légierő bombázóit, hogy a 62 tagú nyugati koalícióval – optimális esetben párhuzamosan, de legalábbis egymást nem akadályozva – megtörje az Iszlám Államot.
Eddig közösek a két tábor érdekei, a következő lépés viszont már nem egyértelmű. Moszkva, arra hivatkozva, hogy nem jó, ha kívülről mondják meg, ki kormányozzon egy országot, hatalmon tartaná Bassár el-Aszad szír elnököt, és konzekvensen terroristának nevez minden ellenzéki erőt. Amerika (Nagy-Britanniával és a franciákkal együtt) ellenben az úgynevezett mérsékelt ellenzékre bízná a kormányzást.
Aszad az oroszok régi és utolsó térségbeli szövetségese – Vlagyimir Putyinnak elemi érdeke, hogy a szír elnök ne bukjon meg, mert félő lenne, hogy Moszkva teljesen kiszorul a régióból.
Csakhogy a szír polgárháború 2011 márciusa óta tart. Ha nagyon akarják, Aszadot bőven lett volna már alkalom kisegíteni – például az Iszlám Állam 2014-es gyors terjeszkedése előtt, amikor még kevésbé volt kaotikus a helyzet.
Valami más oka tehát csak van annak, hogy Oroszország eldöntötte: tettleg beavatkozik egy közel-keleti konfliktusba – az egyetlen általa ellenőrzött földközi-tengeri kikötő, a tartuszi szimbolikus ugyan, de lehet, hogy nem ér meg ennyit. Akkor mi a motiváció?
Legalábbis a The Telegraph cikke szerint. A brit lap a '80-as évekből idéz egy párhuzamot. Az évtized elején ugyanis az egekben volt az olajár, ami a Szovjetuniónak akkoriban elemi érdeke volt: az olajexportból volt képes finanszírozni a Nyugattal folytatott fegyverkezési versenyt, illetve az afganisztáni megszállást.
A kereslet fenntartásáért – vagyis a magas árért – azonban a kínálatot is vissza kellett fogni,
ez a feladat pedig leginkább a világ összkitermelésének 40 százalékát adó OPEC-ben domináns szaúdiakra maradt.
„A Szovjetunió összeomlását 1985. szeptember 13-ra lehet visszavezetni, amikor a szaúdi olajügyi miniszter, Ahmed Jamani sejk radikális változásokat jelentett be” – írja egy 2007-ben megjelent tanulmányában a néhai orosz politikus-közgazdász, Jegor Gajdar.
Nem alaptalanul: a szaúdiak megunták, hogy eleget tegyenek a nemzetközi elvárásoknak, és hat hónap alatt megnégyszerezték a napi kitermelést, olcsó olajjal árasztva el a világpiacot, évi 20 milliárd dolláros bevételkiesést okozva a Szovjetunió amúgy is sebezhető költségvetésében. A Gorbacsov-féle szovjet pártvezetés válasza a peresztrojka volt, ennek következményei pedig jól ismertek.
Harminc évvel később a hasonlóság kísérteties. Oroszország fő exportcikke továbbra is az olaj, és az is sejthető, hogy az árakat most is az OPEC, illetve az oroszok gazdasági meggyengítésére játszó Egyesült Államok fő szövetségesének számító szaúdiak fogják vissza.
Az olajár másfél év alatt a felére-harmadára zuhant, márpedig az olajexporttól igencsak függő orosz költségvetést nem 45-50, hanem legalább 95-100 dolláros hordónkénti árral tervezték nullszaldósra.
Nem csoda hát, hogy 2009 óta először recesszióba kerültek: a gáz- és olajkivitel az orosz export majdnem 70 százalékát, az összes állami bevételnek pedig több mint 50 százalékát teszi ki; számítások szerint
Moszkva minden egyes dollárnyi csökkenéssel 2 milliárd dollártól esik el.
Nyilvánvaló, hogy a putyini vezetés ezt a végtelenségig nem bírja, és ha másra nem, a keserű '85-ös tapasztalatokra a mostani káderek közül is sokan emlékeznek – a KGB-ben edződött Putyin biztosan.
Az Aszad elnök még oly életbevágó megmentésére indított szíriai beavatkozás tehát inkább ennek a folyamatnak vetne gátat, a következő megfontolásokkal:
A játszmának ráadásul megkerülhetetlen szereplője Irán, amely a júliusi atomalku óta joggal reménykedik abban, hogy az igen jelentős olaj- és gáztartalékait nem csak a keleti piacokra tudja eladni. Alapvető érdeke, hogy ezt minél magasabb olajár mellett tehesse.
Ha tehát Szíriában a Moszkva által támogatott, de még inkább Teherán szövetségesének számító Aszad pozíciói erősödnek, a szintén OPEC-tag Iránnak talán nagyobb beleszólása lesz az olajszervezet politikájába. A következő, decemberi OPEC-ülésen kiderül, hogy mennyire voltak sikeresek a szíriai orosz bombázások.
