Történelmi csúcson a bécsi szélsőjobboldal

Heinz-Christian Strache, leader of right-wing Austrian Freedom Party (FPOe) leaves a polling station after voting for the European Parliament elections on May 25, 2014 in Vienna. AFP PHOTO / DIETER NAGL
Heinz-Christian Strache
Vágólapra másolva!
Már csak egy százalékponttal vezet a szociáldemokrata párt Bécsben a Szabadságpárttal szemben. Az osztrák fővárosban október 11-én tartanak tartományi választásokat. A radikálisokat a menekültválság mellett a kormánykoalícióval való elégedetlenség húzta föl ennyire.
Vágólapra másolva!

Gyakorlatilag fej fej mellett áll az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) és az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) Bécsben egy héttel a tartományi választások előtt.

Az SPÖ 36, míg az FPÖ a szavazók 35 százalékának a bizalmát élvezi.

A Gallup által közölt eredmény azért is meglepő, mivel a szociáldemokratákat 1919 óta egyszer sem sikerült még megszorítani sem az osztrák fővárosban.

A Heinz-Christian Strache által vezetett FPÖ a menekültválság kiéleződésével gyors erősödésbe kezdett. Ennek volt az ékes bizonyítéka a szeptember 27-i felső-ausztriai voksolás, ahol a radikálisok megduplázták a korábbi támogatottságukat, és több mint 30 százalékot szereztek. A menekültkrízis mellett az SPÖ–FPÖ-koalícióval való elégedetlenség is az FPÖ-t erősíti.

Heinz-Christian Strache pártja történelmi győzelem küszöbén áll Forrás: AFP/Dieter Nagl

Nagyon erős az FPÖ

Bécsben a két nagy párton kívül a Zöldek 11, az Osztrák Néppárt (ÖVP) 10, míg a liberális NEOS 6 százalékon áll. A szociáldemokraták annak ellenére, hogy éles versenyt futnak a szabadságpártiakkal, nem kell annyira izgulniuk, mivel a Zöldekkel és a liberálisokkal közösen megtarthatják a többségüket.

Mint arról az Origo beszámolt, Heinz-Christian Strache, az FPÖ elnöke a legnépszerűbb politikus Ausztriában a Gallup legfrissebb felmérése szerint. A kutatásból az is kiderült, a Szabadságpárt kilenc százalékponttal előzi meg a második helyen álló szociáldemokratákat.

Nem módosított a kormány

Az Origo korábban arról írt, a szélsőjobboldal felső-ausztriai előretörésének és a bécsi választások miatti felfokozott hangulatnak a Néppárt és a szociáldemokraták közötti koalíciós együttműködés lehet az első áldozata. A Szabadságpárt felső-ausztriai jó szereplése és a mérsékelt konzervatív néppárt tízszázalékos visszaesése ellenére a kormány nem módosított a politikáján, inkább csak reagál a változó európai és főként német politikai hangulatra.

Werner Faymann egyre nehezebb helyzetben van Forrás: AFP/Joe Klamar

Bécs jelentősége

Az október 11-én esedékes bécsi választások tétje így messze túlmutat önmagán. Ha megismétlődnek a felső-ausztriai eredmények,

az a koalíciós ellentétek további fokozódásához, és akár a koalíció felbomlásához vezethet.

Más vélemények szerint ugyanakkor a választások elmúlásával a feszültségek is enyhülni fognak: a szociáldemokrata-néppárti együttműködésnek nincs alternatívája, így a felek kiegyeznek majd a jelenleginél valamivel határozottabb kormányzati politikában.