Szijjártó bemutatta öt pontját az ENSZ-ben

Vágólapra másolva!
Oroszországgal együtt kell megoldani a migrációs válságot, ráadásul a klímaváltozással is kezdeni kell valamit – mondta Szijjártó Péter az ENSZ-közgyűlés általános vitájában elmondott beszédében. Öt pontban foglalta össze a magyar kormány megoldási javaslatát. Szerinte népvándorlás zajlik.
Vágólapra másolva!

A migráció globális probléma, amelyre globális választ kell adni, a megoldásban az ENSZ-nek vezető szerepet kell játszania – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton az ENSZ-közgyűlés általános vitáján elmondott felszólalásában.

Szijjártó öt pontja

A tárcavezető öt pontban foglalta össze, hogy a magyar kormány szerint mit kellene tennie a világnak a menekültválság felszámolása érdekében.

  1. Oroszországgal együtt kell megoldani a migrációs válságot.
  2. Stabilizálni kell a közel-keleti és az észak-afrikai válságövezeteket.
  3. Világkvótákat kell bevezetni, amiből a vezető hatalmaknak is ki kell venniük a részüket.
  4. Növelni kell az ENSZ békefenntartó szerepét.
  5. Teljesíteni kell a világszervezetnek a fenntartható fejlődésre vonatkozó célkitűzéseit.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter felszólal az ENSZ-közgyűlés 70. ülésszakának általános vitájában Forrás: MTI/KKM Kovács Márton

Az első pontot részletesebben kifejtve Szijjártó Péter azt mondta, hogy mind az Iszlám Állam elnevezésű terrorszervezet legyőzése, mind a szíriai válság politikai rendezése érdekében szükség van a minél szélesebb körű összefogásra, a transzatlanti szövetség és Oroszország együttműködésére. Hozzátette, hogy egyetért a német kancellárral, aki szerint a megoldás eléréséért maximális mértékben ki kell terjeszteni az együttműködést.

Az elmúlt napokban Obama elnöktől David Cameron brit miniszterelnökig többen kifejtették, hogy Oroszország csapásai nem is az Iszlám Államot érik elsősorban. Az amerikai elnök szerint ez a terrorszervezet megerősödéséhez fog vezetni.

Népvándorlásról beszélt

"Amivel szembe kell néznünk, az nem menekültválság, hanem sokkal több, sokkal bonyolultabb annál" – mondta a magyar miniszter azzal kapcsolatban, hogy sem Európában, sem világszerte nem sikerült konszenzusra jutni a probléma természetével és nagyságával kapcsolatban. A magyar kormány álláspontját egy mondatban foglalta össze:

Ez egy korlátlan utánpótlási forrásokkal rendelkező népvándorlás."

Felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarország a népvándorlás legintenzívebb útvonalán fekszik, amelyben menedékkérők, gazdasági migránsok és külföldi fegyveresek vesznek részt.

Arról is beszélt, hogy szerinte nem fenntartható az a helyzet, hogy a gazdasági nehézségekkel küszködő Európai Unió, miközben a világ lakosságának 7-8, GDP-jének pedig 15-16 százalékát adja, a globális jóléti kiadások felét fizeti ki.

Destabilizálódás jöhet

Szerinte a menekültválsághoz a "régiókat destabilizáló rossz politikai döntések" vezettek. Azt is mondta, hogy az Iszlám Állam terjeszkedése ellen eddig csak kevés eredménnyel sikerült fellépni. Szijjártó rámutatott, hogy háborúk miatt 60 millió ember kényszerült az otthona elhagyására, a klímaváltozás pedig 25-30 millió menekültet eredményezett.

Egy menekült férfi a gyermekét csókolja, miután partra szálltak a görög Leszbosz szigetén Forrás: AFP/Aris Messinis

Hangsúlyozta, hogy a globális kihívás elleni globális összefogás nélkül a terhek nagy részét viselő Európa destabilizálódhat.

Először a periférián, de később a központban is.

Sürgette, hogy az ENSZ lépjen fel az embercsempészekkel szemben. Szerinte az európai határokat közös európai erőknek kellene ellenőrizniük. Elmondta, hogy a Törökországban, Jordániában és Libanonban működő menekülttáborok fenntartásának és bővítésének finanszírozását az EU-nak kellene átvennie. Ebben egyébként részben már meg is állapodott az EU: egymilliárd euróval (310 milliárd forinttal) többet szánnak a szíriai menekültek segítésére, a pénz nagy részét Törökországban akarják felhasználni.

Keresztény országot képviselő politikusként elutasította a muzulmánellenességet, rámutatva, hogy nem az iszlám hit a probléma gyökere.