Angela Merkel a Nobel-békedíj legnagyobb esélyese

Angela Merkel most már nyugodtan ünnepelhet.
Angela Merkel most már nyugodtan ünnepelhet.
Vágólapra másolva!
Jövő pénteken jelentik be, hogy ki kapja idén a Nobel-békedíjat, és a legvalószínűbb befutó Angela Merkel német kancellár a menekültpolitikája és az ukrajnai konfliktus békés rendezésében játszott szerepe miatt.
Vágólapra másolva!

A díjra jelöltek nevét a legnagyobb titokban tartják, ezért az átadása előtti napokban mindenki azt találgatja, ki lesz majd a befutó.

A Nobel-bizottság mindössze annyit erősített meg, hogy idén 276 jelölt van a díjra – számolt be a brit Telegraph.

Angela Merkel akár ihat is előre a Nobel-békedíjra Forrás: REUTERS/Michael Dalder

A szakértő jósol

Kristian Berk Harpviken, az oslói Békekutató Intézet igazgatója azonban, aki minden évben publikál egy szűkebb jelöltlistát, Merkelt tippeli győztesnek.

„Idén Angela Merkel kapja majd békedíjat – mondta újságíróknak. – Ő az egyetlen, aki kezébe vette az erkölcsi marsallbotot, és a menekültkérdés európai értelmezését teljesen átfordította” – tette hozzá.

Ráadásul sokak szerint már az ukrajnai válság rendezésében játszott szerepéért is megérdemelné a kitüntetést.

Angela Merkellel készít szelfit egy menekült. Ők természetesen imádják a német kancellárt Forrás: AFP/Fabrice Coffrini

A németek másképp gondolják

A német közvélemény azonban Merkel ellen fordult menekültügyben. Az ARD televízió számára készített felmérés eredménye szerint a támogatottsága 54 százalék alá esett, ami 2011 óta a legalacsonyabb.

A válaszadók 51 százaléka elégedetlen a kormánnyal – ez egyetlen hónap alatt hétszázalékos növekedést jelent.

Egy másik, az INSA által nemrégiben végzett közvélemény-kutatás pedig azt mutatja, hogy a kancellár vezette Német Kereszténydemokrata Unióra jelenleg csupán a megkérdezettek 38,5 százaléka voksolna.

Ez pedig még tovább romolhat, ha egyre több németet költöztetnek majd ki az otthonából, hogy helyet csináljanak a menekülteknek.

Németország lassan megtelik Forrás: AFP/Elvis Barukcic