18-szor csapott le az orosz légierő

Vágólapra másolva!
Az orosz légierő az elmúlt 24 óra leforgása alatt 18 bevetést hajtott végre Szíriában az Iszlám Állam terrorszervezet 12 létesítménye ellen - közölte pénteken az orosz védelmi minisztérium szóvivője.
Vágólapra másolva!

Igor Konasenkov szerint az említettek közül tíz éjszakai bevetés volt, amelyek során hét létesítményt romboltak le. Az orosz gépek megsemmisítették az Iszlám Állam parancsnoki pontját és híradóközpontját az Aleppó tartománybeli Dar-Taazza környékén. Idlíb tartományban Szu-25-ös csatarepülőgépek támadást intéztek az Iszlám Állam tábora ellen Maarrat-en-Numán közelében. Teljesen lerombolták az iszlamisták bunkereit, fegyver- és üzemanyagraktárait - mondta a szóvivő.

Szu-34-es nehéz vadászbombázók csapásokat mértek az Iszlám Állam kiképzőtáborára Maadan-Dzsedid közelében, illetve álcázott parancsnoki pontja ellen Kaszrat-Faradzs környékén, Rakka városától, az iszlamisták fellegvárától délnyugatra. A parancsnoki pont használhatatlanná vált, a kiképzőtábor pedig megsemmisült.

Célzott támadások

Az orosz légierő szerdán kezdte meg - Moszkva szerint célzott, nagy pontosságú - támadásait az Iszlám Állam ellen. A légi hadjáratban több mint ötven harci repülőgép - Szu-24M, Szu-25 és Szu-34 típusúak - és helikopter vesz részt.

Moszkva nem beszélt civilekről

Konasenkov a tájékoztatóban kizárólag az Iszlám Állam elleni támadásokról tett említést, ugyanakkor a dzsihádista szervezet elleni koalícióban részt vevő országok - az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Franciaország, Németország, a Perzsa-öböl menti államok és Törökország - közös közleményben fejezték ki aggodalmukat amiatt, hogy szerintük a légi csapások civil áldozatokat szedtek.